Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)

179 gántulajdont képező vadászterületeknek bérbeadását kivétel nélkül kötelezőleg elrendeli, kizárja azt, hogy bármily okból a községek elhatározásától függjön az ily területeknek bérbe­adása. Miután pedig a város a panaszszal megtámadott hatá­rozatában a törvény által reá szabott ezen kötelezettség tel­jesítése alól vonta ki magát, e törvényszerű kötelezettsége teljesítésére kötelezni kellett, mire nézve nem vehető figye­lembe azon körülmény, hogy előzetesen már elhatározta a város e terület bérbe nem adását, mert panaszosoknak, mint a képviselőtestület tagjainak, joguk van a határozattal léte­sített állapot megszüntetését vagy megváltoztatását bármi­kor indítványozni s egyes magánfelek contentiosus ügyében hozott határozatok jogerőre emelkedtének jogi következ­ményei nem alkalmazhatók a város közügyeiben a városi vagyonok hasznosítása tárgyában hozott határozatainál. 10. A községi képviselőtestület a községi vadászterület bérbeadása iránt megtartott árverésen tett legmagasabb Ígéret elfogadására feltétlenül kötelezve nincsen s a legnagyobb Ígérettel szemben a fenforgó körülményekhez kápest esetleg a kisebb Ígéretet tevő ajánlatot — mint a községre végeredményben elönyösebbet — is elfogadhatja. 254/1899. K. sz. Ö Felsége a Király nevében a m. kir. közigazgatási bíróság H. Ágost s.-i lakosnak, N. K. község vadászati jogainak bérbeadása tárgyában S. vármegye alis­pánja által 1898. évi november hó 17-én 25979. sz. a. hozott határozat ellen a m. kir. belügyminiszterhez intézett, onnan illetékes elbírálás végett ezen bírósághoz áttett felebbezését, helyesebben panaszát 1899. évi február hó 15. napján tartott nyilvános ülésében az 1896. évi XXVI. t.-cz. 75. §-a alapján tárgyalás alá vévén, következőleg itélt: A magy. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt nem ad. Indokok: A N. K. községi vadászati jog bérbeadása tárgyában 1898. évi szeptember hó 22-én megtartott nyilvá­nos árverés folytán a község képviselőtestülete ugyanazon a 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom