Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)
174 kiterjeszti, hogy a vadászati bérlet annak folytán sokat vészit értékéből s egyszersmind előidézi a község károsodását is; ehát az árverésnél mellőzendő volt volna. Egyébiránt a vármegyei alispán a panaszló és a község között kötött bérszerződéstől jogositva van megvonni a jóváhagyást, de jeléri esetben az általa módositott feltételek mellett uj bérbeadási árverést kellett volna elrendelnie; e nélkül a szerződés lényeges tartalmának megváltoztatása az alispáni hatáskörön kivül esett s alkalmas okul szolgált arra, hogy a panaszló a bérszerződést el ne fogadja. Másrészt nem kerülte el e biróság figyelmét az sem, hogy az alispáni 15,671/1897. számú határozat záradékában az a hibás útmutatás foglaltatik, hogy a határozat ellen a „szolgabíró"-hoz „8" nap alatt „felebbezés" adható be; holott az 1896 : XXVI. t.-cz. 85. §-a a magánpanasz beadása helyéül azt a közigazgatási hatóságot, tehát jelen esetben az alispánt jelöli meg, melynek határozata ellen irányul; a 93. §. pedig panaszbeadási határidőül 15 napot ir elő, végre a 84. §. szerint nem felebbezés, hanem panasz joga illeti meg az érdekelt feleket. 6. Községi vadászterület haszonbérbe adása iránt megállapított árverési féltételek Tcözt oly kikötés, hogy a haszonbérleti idő esetleg csak 3 évig tart, mint a vadászatról szóló törvénybe ütköző kikötés, helyt nem foglalhat. 910/1897. K. sz. Ő Felsége a Király nevében a m. kir. közigazgatási biróság V. törvényhatósági város vadászati jogának árverés utján történt bérbeadása ügyét, melyben a város törvényhatósági bizottsága 1897. évi június hó 16. napján 117. jegyzőkönyvi és 5576. iktatókönyvi szám alatt határozott, K. Albert v.-i lakos és a város főispánja által a m. kir. belügyministerhez intézett s onnan e birósághoz áttett felfolyamodás, illetve előterjesztés, helyesen panasz folytán 1897. évi szeptember hó 22. napján tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vévén, következőleg itélt: A m. kir. közigazgatási biróság K. Albert panaszának helyt ad s a V. városi vadászati jog bérbeadása iránt 1897. évi június hó 2-án tartott árverést