Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)
97 a biróválasztást, mert M. Józsefet harmadik jelentkezőként vette figyelembe, illetőleg, mert a választási elnök nem követett el mindent, hogy harmadik jelölt is található legyen, ezek az érvek azonban a fent kifejtettek értelmében elesnek: a panasznak helyt kellett adni s a kérdéses biróválasztást érvényre kellett emelni. 21. Községi tisztujitásnál a régi elöljáróság tagjai, halár megbízatási idejük letelt, mégis mindaddig, mig hivatalukat utódaiknak át nem adják, szavazati jogukat gyakorolhatják. 892/1900. K. szám. Ö Felsége a Király nevében a magyar királyi közigazgatási bíróság S. községben 1899. évi márczius hó 29-én megtartott községi elöljárói választás ügyét, melyben P. vármegye törvényhatósági bizottsága 1899. évi október hó 9. napján 850. sz. alatt határozott, M. András és társai s.-i lakosok által beadott félfolyamodás, helyesebben panasz folytán 1900. évi május hó 8. napján tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vévén, következőleg itélt: A bíróság a panasznak helyt ad és a S. községben 1900. évi márczius hó 29-én megtartott s P. vármegye törvényhatósági bizottságának ezen Ítélet fejezetében hivatkozott számú határozatával megsemmisített községi elöljárói választást érvényre emeli. Indokok : A fent érintett községi eljárói választás ellen a törvényhatósági bizottsághoz intézett felebbezés egyedül arra az állítólagos sérelemre van alapítva, hogy a régi elöljáróság tagjai az uj elöljárók kijelölésének jogát gyakorló képviselőtestületi gyűlésen illetéktelenül részt vettek s szavaztak. Ez alapon a törvényhatósági bizottság a választást meg is semmisítette. Ezzel szemben panaszlók a választást érvényre emelni 'kérik és pedig egyfelül azért, mert azon elöljárók, kik hivataluknál fogva jutottak a községi képviselőtestületbe, habár megbízatási idejük letelt, mégis mindaddig, mig hivatalukat utódaiknak át nem adják, a képviselőtestületnek teljes jogú tagjai, másfelől azért, mert az uj elöljárók kivétel nélközfelkiáltással választatván meg, ki van zárva, hogy a régi előljárósági tagoknak a kijelölésnél való részvétele a válasz7