Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak, nemkülönben más legfelsőbb foku itélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet (Budapest, 1912)

Btkv. 1—2. §. Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. (1878: V. t.-cz. — Btk.) Btk. 1. §. Zálogtárgy elárvereztetése a zálogra jogosult tudta nélkül nem büntetendő cselekmény. C: A Btk. 368. §-a szerinti jogtalan elsajátitás egyik alkotó eleméül megkívántatik, hogy a tettes a saját ingó dolgát a zálogbir­tokostól elvegye, már pedig a jelen esetben a L. Jakab és fia czég, illetve L. Alfréd Aladár vádlott nyilt hitelének biztosítása végett a R. Károly és fia czég javára a benzinmotort zálogul lekötötte ugyan, azonban a motor közmegegyezés szerint továbbra is a vádlott bir­tokában és használatában hagyatván, annak fizikai uralma alatt maradt, a vádlott tehát azáltal, hogy a birtokában volt benzinmo­tort a zálogra jogositott tudta nélkül árverés alá bocsátotta, a zá­logostól, akinek birlalatában az nem is volt, azt el nem vette. De nem ismerhető fel ugyané cselekményben a csalás sem, mert a ravasz fondorlattal való tévedésbeejtés, illetve az elidegeni­tósnek a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt való véghezvitele, mint a Btk. 384. §-ába ütköző csalásnak lényeges ismérve, hiány­zik. (1909. évi márczius hó 23-án, 2149. sz.) Btk. 2. §. 2. A Bn. alkalmazása hivatalból a Curia által. C: Minthogy a Btk.-nek a cselekmény elkövetése idejében ha­tályban volt 340. §. 2. tétele szerint a vádbeli cselekmények fegyház­zal voltak büntetendők, az 1908. évi XXXVI. törvényezikk 49. §-a szerint azonban azoknak büntetése csupán börtönben van megálla­pítva s igy az enyhébb intézkedést tartalmazó utóbbi szakasz alkal­mazandó: ezek szerint a Bp. 385. §-ának 2. pontjában meghatáro­zott, ezen szakasz végbekezdése szerint a vádlott javára hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok forog fenn. (1908. okt. 8. — 6606). Az alsófoku Ítéletnek még a régi törvény idejében hozattak. Büntető törrk. III. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom