Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak, nemkülönben más legfelsőbb foku itélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VIII. kötet (Budapest, 1912)
Btkv. 333. §. 353 lye, ha oly tények forognának fenn, amelyek ennek a czélzatnak a hiányára mutatnának; ily tényeket azonban a tábla meg nem állapított. (906 január 24. 817. sz.) 1248. A ki 12 éven aluli gyermek által viteti véghez a lopást, mint tettes büntetendő és a minősitő körülmények neki beszámitandók. Budapesti tábla: Tekintettel arra, hogy a B. T. K. 83. §-a szerint tizenkét évet még meg nem haladó egyén az általa elkövetett bünvád alá nem vonható, s a jelen esetben is K. J. ellen épp ez alapon a bűnvádi eljárás megszüntetve is lett, ennélfogva az ily gyermek büntethető cselekmény alanyát nem is képezhetvén, vádlottnak azon cselekménye, hogy egy büntethető cselekmény alanyául nem szolgálható gyermeket a lopás büntette elkövetésének tudatában a falon átsegitett, az ez által kihozott s elidegenített tárgyat ettől átvéve, azt eltulajdonitotta, ő ellenében nem a bünrészességet, hanem a közvetlen tettességet, a lopás bűntettét állapítja meg. Ebben kellett tehát őt bűnösnek kimondani. Guria helybenhagyja. (3730. sz. 1889 november 28.) Halmazat. 1249. Ugyanazon helyen egymásután elkövetett két lopási cselekmény közül a súlyosabb szerint történik a minősités. Ily esetben a lopás bűntettének kisérlete súlyosabb mint a bevégzett lopás vétsége. R. S.-né kárára a vádlottak által elkövetett vádbeli cselekmény tényállása a bizonyitási eljárás alapján akként volt megállapítandó: hogy vádlottak azon nyitva levő hátulsó szobába, honnan az összesen 1 frt 16 kr. értékű lepedőt és kötényt ellopták, a kulcscsal bezárva volt első szobán át jutottak s a második szobában véghezvitt említett lopás után az első szobában létezett nyitva volt szekrényből épen akkor akarták; kivenni a csomagban volt ruhát, midőn a tulajdonosnő által rajta érettek, s ez okból nem vtltak többé képesek azon csomagot birtokukba venni A praevalentia. lévén a minőség felett uralkodó szabály: a cselekmény bevégzett lopás lesz, ha a concret esetben az a cselekvőség a súlyosabb, mely ennek ismérveit meriti ki; ellenben kísérletet fog képezni az egész egyesitett cselekmény, ha súlyosabb büntető szempont alá esik az a része, mely nem merítette ki a bevégzett lopás ismérveit. Minthogy pedig a fenforgó esetben a bevégzett lopás jelentéktelensége mellett sokkal súlyosabb szempont alá esik a kísérlett lopás: ennélfogva vádlottak a R. Simonné kárára csak egy lopás bűntettének kísérletében mondattak ki bűnösöknek. (Guria 1888. évi 9443. sz. 1889 január 25.) Büntető törvk. III. 23