Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)
okoknál fogva, pl. szakmai rátermettség, szorgalom — igen gyakran eltérő, nem volna helyes, ha a járadékra jogosult dolgozó (hozzátartozó) az azonos, illetve hasonló munkakörben dolgozók átlagkeresetének figyelembe vételével kérhetné a járadék összegének felemelését. Ez a korábban az átlagosnál lényegesen jobban dolgozókra és ezáltal többet keresőkre nézve indokolatlanul hátrányos, míg a kevésbé jól dolgozókra nézve előnyös lenne. A kártalanítás ilyen módja szemben állna az R.-ben írt „teljes" kártalanítás céljával is, mert az előbbi dolgozó a teljes kárához nem jutna hozzá, míg az utóbbi a teljes kárát meghaladó kártalanításban részesülne. Ezért az mutatkozik helytállónak, ha a munkaügyi vitát eldöntő szerv azt vizsgálja, hogy az azonos, illetve hasonló munkakörben dolgozók keresete bérrendezés (bérfejlesztés) vagy egyéb körülmény folytán milyen mértékben emelkedett és ennek figyelembevételével állapítja meg a járadék összegét. Nyilvávaló azonban, hogy ennek az összegnek, illetve az üzemi balesetet (foglalkozási megbetegedést) szenvedett dolgozó által elérhető átlagkereset összegének — helyes kimutatások és számítási mód mellett — lényegében azonosnak kell lenni a járadék felemelését kérő dolgozóval korábban azonos munkakört betöltő és az üzemi baleset (foglalkozási megbetegedés miatti munkaképtelenség) keletkezésének idején is azonos keresettel rendelkező dolgozók jelenleg elért átlagkeresetével. Az ilyen tárgyú perekben — mivel a dolgozó teljes kártalanításra tarthat igényt — azt kell biztosítani, hogy a dolgozó a társadalombiztosítási szolgáltatások összegével és a kártérítési járadék összegével hozzájusson ahhoz az összeghez, amelyet átlagkeresetként elérhetett volna akkor, ha nem szenved üzemi balesetet, illetve foglalkozási megbetegedést. A munkáltatónak az R. 12. §-ának (1) bekezdéséből folyó kötelessége, hogy a dolgozó érdekét is figyelembe vegye és a dolgozó figyelmét — a járadék felemelésére vonatkozó igénybejelentésével kapcsolatos jogára — a körülményekben bekövetkezett lényeges változás esetén legkésőbb a változást követő 30 napon belül felhívja. 92