Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)

kötelező rendelkezése értelmében a dolgozót — kérelmére — a kifejtettek szerint át kell helyezni az új munkáltatóhoz (az államigazgatási vagy igazságszolgáltatási szervhez), feltéve, hogy az új munkahely elfoglalására megjelölt idő a dolgozóra irányadó felmondási időnél nem rövidebb [Mt. VÁ. 10. § (2) bekezdése]. Csak ebben az esetben szükséges az áthelyezéshez az áthelyező szerv vagy vállalat hozzájárulása. Az általános szabálytól eltérő rendelkezést tartalmaz az Mt. V. 20. §-ának (1) bekezdése is. amely szerint a külön rendelkezésben megjelölt tervszerű (szervezett) munkaerő-átcsoportosítás során a munkáltató köteles a dolgozót az erről szóló rendelkezések megtartásával áthelyezni, ha az a felajánlott munkahelyet elfogadta, illetőleg — munkahely felajánlásának hiányában — másik munkáltató a dolgozó áthelyezését kéri. Az Mt. V. 26. §-ának (3) bekezdése értelmében pedig, ha a dolgozó a munkáltató felmondása esetén már a felmondási idő alatt, de a munkavégzés alóli felmentés előtt új munkahelyen kíván elhelyezkedni, a munkáltató köteles a munkaviszonynak a dolgozó által megjelölt időpontban történő megszüntetéséhez hozzájárulni. MK S. szám (Az MK 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) A munkáltató a keresőképtelenné vált beteg dolgozónak a munkaviszonyát az Mt. V. 22. §-ának b) pontjában megállapított határidő alatt felmondással akkor sem szüntetheti meg, ha a dolgozót táppénz a keresőképtelenségének egész tartamára nem illeti meg. Az Mt. 26. §-ának (4) bekezdése értelmében a munkáltató a jogszabályban meghatározott ideig nem mondhat fel — többek között — a keresőképtelenné vált beteg dolgozónak. E felmondási tilalom közelebbi részleteit az Mt. V. 22. §-ának b) pontja olyként állapítja meg, hogy a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a meghatározott időtartam és az azt követő tizenöt nap alatt keresőképtelenséggel járó betegség, legfeljebb azonban a keresőképtelenség első napjától számított egy év, gümökóros megbetegedés esetén két év alatt. E rendelkezésekből nyilvánvaló, hogy a keresőképtelenné vált beteg dolgozó javára szóló felmondási tilalom egyértelműen fennáll akkor, ha a dolgozó az említett egy, illetőleg két évig táppénzre jogosult. 19