Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

vált. A 32. § (3) bekezdése kimondja, hogy a házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát, ha arra nem érdemtelen — az egyéb feltételek megléte esetén — különvagyonából is eltartani. A házastársak tartási kötelezettsége a házasság belső tartalmából folyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi eltávolodása, a házasság felbontása sem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket. Ez az egymás sorsáért való további felelősség a házastársak kölcsönös tartási kötelezettségében is kifejezésre jut. A tartási kötelezettség ugyanis csak a tartást igénylő házastárs teljes vagy részleges munkaképtelensége, a tartásra való ráutaltsága esetén áll fenn. Mindebből következik, hogy a mindinkább kivétellé vált tartási igény elbírálásánál a bíróságnak az érdemtelenség kérdésével kapcsolatban nem a tartást igénylő házastárs egyes tényeit, hanem a házastársak egész házasságát kell mérlegre tennie. Meg kell vizsgálnia azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa, nem terheli-e őt magát is hiba a házasélet megromlásának, házastársa magatartásának kialakítása terén. Nem szabad viszont figyelembe venni olyan magatartást, amely a felek házaséletének felbomlásánál nem hatott közre. Mindennek megítélésénél nem a házastársak szubjektív szempontjainak, hanem annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a szocialista társadalmi felfogás a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e. A házasság megszűnését követően a tartásra való érdemtelenség elbírálásánál ismét más a helyzet. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének már nem lehet az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen ilyenkor a tartásra kötelezett, a tartásra jogosult volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Kétségtelen azonban az, hogy a volt házastársak egymás sorsáért való felelősségének alapját — az egymást valamikor szerető, támogató emberek közötti kapcsolatot — támadja, semmisíti meg az, aki szándékosan volt házastársa érdekei ellen tör, annak személyi vagy vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Ezen az alapon tehát a tartásra egyébként jogosult házastársat a tartásra utólag érdemtelenné kell nyilvánítani. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a volt házastárs méltán tagad meg minden közösséget volt házastársától anélkül, hogy ez utóbbi az érdekei ellen tört volna. A súlyosan társadalomellenes magatartás, a figyelmet magára hívó, felelőtlen, erkölcstelen, kicsapongó életmód, súlyos megítélés alá eső bűncselekmény elkövetése stb. mind ok lehet arra, hogy a másik házastárs számára a közösségvállalást volt házastársával és így ennek részére tartás biztosítását a szocialista társadalmi felfogás szerint súlyosan méltánytalanná tegye. Azt a tartásra jogosult házastársat tehát, aki ilyen magatartást tanúsított, a tartásra ugyancsak érdemtelenné kell nyilvánítani. A bíróságnak a tartásra érdemtelenség utólagos elbírálásának esetében is figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, így különösen az érdemtelenségre hivatkozó fél egyéniségére és az általa tanúsított ma55