Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

ban elhangzott nyilatkozatait. Az egyes vagyonrészek felhasználását azonban a házastársak részéről igen gyakran nem kíséri a megtérítési igénnyel kapcsolatos jognyilatkozat. Ezért nem lehet mellőzni annak a szándéknak a vizsgálatát sem, amely a házasfeleket a vagyonuk feletti rendelkezésben vezette. Erre annál is inkább szükség van, mert a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy nincs helye megtérítésnek, ha a kiadás a lemondás szándékával történik. A szándék vizsgálatánál az egészséges erkölcsi felfogású, a család sorsáért felelősséget érző házasfelek magatartásából kell kiindulni. Ez a szándék általában a családi élet gazdaságos, célszerű, de mindenesetre a felek által indokoltnak vélt vitelére irányul a vagyonok egybeolvasztása útján. Ezért ilyenkor alaposan lehet következtetni arra, hogy a felhasználás a megtérítési igényről való lemondás szándékával történt. Ilyen szándékra lehet következtetni például akkor, ha a házastársak magasabb életszínvonalon élnek, mint amelyet keresetük vagy közös vagyonuk biztosítana számukra, és evégből különvagyonukat is felhasználják. Hasonló szándékra utal a különvagyonnak az egész életre élményt jelentő utazásokra, költséges szórakozásokra vagy éppen gyermeküknek magasabb színvonalon való neveltetésére történt felhasználása is. Előfordul az is, hogy a házastársak különvagyonának beruházási, fenntartási, kezelési költségeit a közös vagyonból fedezik. A megtérítési kötelezettség ez esetben is fennáll. Ha azonban a felek akként nyilatkoztak, vagy a körülmények arra engednek alapos következtetést, hogy a közös vagyonból való ráfordítás a megtérítés igénye nélkül vagy a beruházás a különvagyonba utalás szándékával történt, akkor ugyancsak nincs helye megtérítésnek. Ez az eset például olyankor, amikor a házastársak a különvagyont közösen használják (a hasznait közösen szedik), a különvagyonra fordított költekezés előnyeit együtt élvezik. Ha viszont a különvagyont kizárólag a tulajdonosa használja az eset körülményei már indokolhatják a költekezésnek a közös vagyon javára történő megtérítését. A kifejtettek megfelelően irányadók akkor is, amikor a különvagyon felhasználása a másik fél különvagyona érdekében történt. A Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése kimondja azt is, hogy a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon megtérítésének csak különösen indokolt esetben van helye. A közös életvitel körébe tartoznak mindenekelőtt azok a kiadások, amelyeket a házastársak a közös felhasználásra szánt fogyasztási javak (élelmiszer, tüzelőszer, ruházati cikkek stb.), továbbá a tartós használat során értéküket vesztő vagyontárgyak (kerékpár, hűtőszekrény, televízió, mosógép, rádió stb.) beszerzésére fordítanak. Az említett szabály alkalmazása lehetővé teszi, hogy a házastársi közös vagyon megosztása iránti perekben háttérbe szoruljanak azok a szocialista erkölcsi felfogást sértő vonások, amelyek kicsinyességüknél és túlzott anyagiasságuknál fogva megütközést keltenek az állampolgárok többségében. 5. A közös vagyonból a különvagyonba, valamint a különvagyonból a közös vagyonba, úgyszintén az egyik különvagyonból a másik különvagyonba történt beruházás összegét, a kezelési és fenntartási célokra for41