Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

nek megfeszítésével még tudna némi jövedelemre szert tenni. A társadalmi közfelfogás szerint azonban ez nem várható el tőle pusztán avégett, hogy erre képes leszármazóit a tartás kötelezettsége alól mentesítse. Az ilyen szülő tartási igénye tehát más megítélést kíván, mint azé a testi és szellemi erejének teljes birtokában levő szülőé, aki a nyugdíjkorhatár betöltését követően megélhetésének terhét gyermekeire kívánja áthárítani, jóllehet nincsenek olyan okok, amelyek őt kereső tevékenységében akadályoznák. A szülő tartási igényének elbírálásánál a betegség vagy tartós egészségromlás miatt bekövetkezett munkaképtelenséget vagy munkaképesség-csökkenést szükség esetén szakértő útján kell tisztázni. A munkaképesség-csökkenés orvosilag megállapított százalékos mérve mellett azonban a tartást igénylő szülő szakképzettségét, ténylegesen adott elhelyezkedési, munkavállalási lehetőségeit és általában az eset összes körülményeit is mérlegelni kell. b) A rászorultság vizsgálatánál nemcsak a tartást igénylő keresetét, illetőleg keresőképességét kell számba venni, hanem vagyoni, jövedelmi viszonyait is. Nem szorul rá ugyanis a tartásra az a szülő, aki életkora vagy egészségi állapota miatt önmaga eltartásához elégséges jövedelemmel (keresettel, nyugdíjjal) ugyan nem rendelkezik, de olyan ingó vagy ingatlan vagyona (vagyontárgya) van, amelynek értékesítése vagy hasznosítása rászorultságának — akár csak időleges — megszüntetése vagy csökkenése érdekében tőle elvárható. A vagyontárgyak értékesítésének, illetőleg hasznosításának elvárhatóságáról tehát az összes körülmények körültekintő vizsgálata alapján kell dönteni. Tekintettel kell lenni a helyi értékesítési lehetőségre is, mert méltánytalan eredményre vezetne, ha a bíróság a szülő olyan jövedelmével számolna, amelyet gyakorlatilag nem tudna elérni. Nem követelhető meg a tartást igénylő szülő személyes szükségletét szolgáló, megszokott életviteléhez tartozó vagyontárgyainak (személyes használatára szolgáló ingóságainak, az általa lakott családi háznak, öröklakásnak stb.) értékesítése, illetőleg hasznosítása. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az idős emberek sok esetben mélyen kötődnek megszokott életkörülményeikhez, környezetükhöz, súlyos megrázkódtatás nélkül nem tudnak attól elszakadni. c) A tartásra rászorultnak tekinthető a szülő akkor is, ha vagyontárgyát korábban elajándékozta. Ilyen esetben azonban tüzetesen vizsgálni kell az ajándékozás körülményeit, így különösen azt, hogy az ajándékozás óta mennyi idő telt el, s hogy az ajándékozás idején nem kellett-e számolni mind a szülőnek, mind a megajándékozottnak azzal, hogy a szülő a tartásra rövidesen rászorulttá válik. Ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy az ajándékozás kifejezetten azzal a céllal történt, hogy a szülő ezáltal megalapozza a tartási igényét, rászorultsága nem állapítható meg addig, amíg létfenntartásra alapított visszakövetelési igényét nem érvényesíti. Ha visszakövetelési igényét érvényesítette, az azonban nem járt sikerrel, rászorultságának hiányát azon a címen, hogy vagyonát elajándékozta, nem lehet megállapítani. Ha a szülő ajándékozásának körülményeiből nem lehet arra következtetni, hogy az ajándékozással magát a tartásra rászorulttá kívánta tenni, nem lehet tőle el19