Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

lönösen figyelemmel kell lenni egyrészt az ügy jellegére, társadalmi öszszefüggéseire és arra a hatásra, amelyet az ügy az általa érintett társadalmi viszonyokra kifejthet, másrészt pedig a jogsértő magatartás felróhatóságának súlyára, valamint a jogsértő személyi, családi és vagyoni viszonyaira. b) Az állam javára marasztalásnál a bíróságnak ezért arra kell törekednie, hogy e szankció alkalmazása ne idézzen elő olyan helyzetet, amelyben nagyobb hátrány éri, vagy esetleg egyedül éri hátrány azt a felet, akinek a magatartása kevésbé felróható, mint a másiké. Az állam javára marasztalás kérdésénél a magatartás büntetőjogi következményeit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem ítélhető meg tehát az állam javára az olyan szolgáltatás (gazdagodás), amelynek a felektől való elvonása a büntető bíróság elkobzást elrendelő (a vagyoni előny értékének megfelelő összeg, illetőleg az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelező) határozatával már megtörtént, vagy amelyről a büntető bíróság érdemben másként határozott. a) Az állam javára marasztalás a polgári jogi felelősség fogalmi körébe tartozó jogintézmény, mert a törvényben meghatározott súlyosan felróható magatartást azzal szankcionál, hogy az eredeti állapot helyreállítása folytán visszajáró vagy visszakapott szolgáltatást (gazdagodást) elvonja az arra nem érdemes személytől. Az ilyen személy — a törvény által helytelenített magatartásának következményeként — vagyoni hátrányt szenved, mert egészben vagy részben elesik attól a szolgáltatástól, amely őt egyébként megilletné. Az állam javára marasztaló bírósági határozat tehát csak akkor lehet helytálló, ha a felelőssé tétel, s ennek folytán a szolgáltatás (gazdagodás) elvonása megfelel a jogintézmény rendeltetésének. A jogintézmény célja a polgári jog keretein belül erőteljes szankciók kilátásba helyezésével, illetőleg alkalmazásával megelőző hatás kifejtése, a helyes magatartásra való nevelés. Ebből következik, hogy nem lehet helyes az olyan ítélkezési gyakorlat, amely akár azért, mert elerőtleníti a jogintézményt, akár pedig azért, mert túlzott követelményeket támaszt, nem alkalmas a tudatalakításra, nevelésre. Mindez tehát a megfelelően differenciált ítélkezést teszi szükségessé. Szerződés érvénytelensége esetén az állam javára marasztalásra — az uzsorás szerződés esetétől eltekintve — akkor kerülhet sor, ha az a szerződő fél, akinek a szolgáltatás visszajárna, illetőleg aki a szolgáltatást már visszakapta, a Ptk. 237. §-ának (4) bekezdésében meghatározott súlyosan felróható magatartást tanúsította. A szankció alkalmazásához tehát a szerződés érvénytelenségét eredményező tényállás egymagában nem elegendő. Az állam javára marasztalás azok ellen indokolt, akik az ügyletkötésnél a szocialista jog és erkölcs szabályaival súlyos megítélés alá eső magatartásukkal helyezkednek szembe. A jogalap nélküli gazdagodótól visszajáró gazdagodást is akkor lehet a Ptk. 361. §-ának (3) bekezdése alapján az állam javára megítélni, ha az, akinek részére a gazdagodást vissza kellene téríteni, a másik fél gazdagodását tilos, vagy a szocialista együttélés elveivel ellentétes magatartásával maga idézte elő. A szóban forgó szankció helyes alkalmazásához igen körültekintő eljárásra van szükség. Fel kell mérni az eset összes körülményeit: az ügy 10