Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

A szerződések megkötése 230 az ügy részleteit nem ismerő egyik vevő kivételével mind elhaltak: megállapítható, hogy a hitelező ezzel a magatartásával elismerte, hogy követelése az eladott ingatlanokat töhhé nem terheli. C: Mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével feltétlenül elutasítja. Indokok: Az adásvételi szerződés szerint a szerződő felek az ingatlanokra bekebelezett terhek átvállalása, illetve törlése iránt akként intézkedtek, hogy a szerződés szerint eladók szavatosságot vállaltak az iránt, hogy a szerződésben 3., 4., 5., 6. p. alatt meg nem emiitett terhek fenn nem állanak, sőt azoknak törlése iránt a kellő intézkedések már megtéve vannak. A felperes javára bekebelezett s jelen per tárgyává tett 8000 K. követelés az adásvételi szerződés 7. pontjában érintett zálogjogi terhek közé tartozik. Felperes az adásvételi szerződés megkötéséről tudomással birt. annak feltételeit ismerte, de tagadta, hogy a szerződés pontozataihoz hozzájárult volna; ebből pedig megállapítható az, hogy tudomással birt arról, hogy férje és anyósa, vagyis az eladók a fennálló tehertételek levonása után fennmaradó egész vételárt a vevőktől felvéve, azok irányában azt a nyilatkozatot tették, hogy a felperes követelése már fenn nem áll; megállapítható ez annál inkább, mert felperes beismerte, hogy férje és anyósa a törlési engedély kiállítását tőle több izben követelték, de ő ezt megtagadta. Ezeket egybevetve azzal a ténynyel, hogy felperes ennek daczára követelésének érvényesítésére 23 éven át semmiféle lépést nem tett, holott beismeri, hogy családjával együtt teljesen tönkrement, hogy továbbá felperes ezt a pert csak akkor tette folyamatba, a midőn a szerződő felek egyedül az alperes kivételével mind elhaltak, az alperes pedig annálfogva, hogy az adásvételi szerződés lebonyolítását néhai férje végezte, az ügy közelebbi részleteit nem ismeri: megállapítható, hogy felperes ezzel a magatartásával magáévá tette a szerződés 7. pontjában foglalt nyilatkozatot s ez által elismerte azt, hogy követelése az eladott ingatlanokat többé már nem terheli, annál is inkább, mert felperesnek módjában állott a saját követelését az átvállalt tehertételek levonása után fennmaradt s az eladók, tudniillik a férje és anyósa kezéhez kifizetett 36.583 frt vételárból biztosítani, avag^ ha ezt az eladók ellenzése folytán nem tehette volna s a közte és az eladók közt fennforgó rokonsági köteléknél fogva tartozott volna, a vevők érdekeit is megóvandó, igényének érvényesítésével nyomban a vevők ellen fellépni, amennyiben ez esetben a vevőknek módjában állott volna saját igényeiket az eladókkal szemben megóvni, de felperes mindezeket elmulasztván, követelését most már a vevők mint dologi adósok ellen, nem érvényesítheti. C. 1910. február 9. 5337/909. szám. I. p. t. A hallgatag akaratnyilvánításra vonatkozólag v. ö.: Gr. VIII. 633. h és Gl. II. 2.