Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)
Bp. 3-43- 8M 353- 8- 353 4- Pcsáttattak, a nélkül, hogy az esküdtekbe?, a Bp. 343. §-ábau előirt kérdések intéztettek volna. C.: Ez szabálytalanság ugyan, minthogy azonban a jegyzőkönyv tanúsítása szerint a védő e bejelentése után az elnök rögtön visszahívta a távozófélbcn volt esküdteket, a kisorsoltakhoz a 343. $-ban előirt kérdéseket pótlólag feltette és a kérdésekre tagadó választ nyert; s minthogy a kisorsolt esküdtek ellen a felek részéről kifogás nem is tétetett, nyilvánvaló, hogy az elkövetett szabálytalanság t á r g y t a 1 a n n á v á 1 t. (905. okt. 5. 8567.) Bp. 353- 8Esküdtekhez intézendő kérdések megállapítása. 342. C.: A Bp. 353. §-a szerint a javasolt kérdéseket az esküdtek is kifogásolhatván, jogukban volt azok kiigazítása s megváltoztatása iránt indítványt tenni, másrészről ugyanazon szakasz utolsóelőtti bek. szerint a kérdések elfogadása, kiegészítése s helyesbi tése tárgyában a bíróság határoz. Minthogy pedig az esküdtek iiz indítványozott főkérdést az ölés szándékosságára vonatkozóan kívánták módosítani, a bíróság a Bp. 353. §-a szerint jogosult volt a 3. kérdés feltevésérc; minthogy továbbá a jogos védelemre, valamint a Btk. 307. §-ának végpontja alapján az erős felindulásra vonatkozó kérdések feltevésének a mellőzése, a Bp. 358., 361. §§-ai alapján történt, a Bp. 427. §-ának 4. pontjára alapított semm. panasz alaptalan. (901. április 24. 2403.) Bp- 353- §• 4- P343. Az esküdtbíróság ítélete ellen a kir. ügyész a 427. §. 4. p. alapján semmiségi panaszt használt amiatt, mert az esküdtekhez intézett kérdések megállapítása és aláírása után, de az esküdtek tanácskozásra való visszavonulása előtt a súlyos testi sértés büntette miatt vádolt H. Y.-re nézve ugyanezen bűncselekmény vétségére vonatkozóan az egyik esküdt által javasolt kérdések föltevését az esküdtbíróság elrendelte. C.: E panaszt el kellett utasítani azért, mert habár a Bp. 353., 363., 366. §-aiban foglalt rendelkezések sorrendjéből az következik, hogy az esküdtekhez intézendő akár módosított, akár újra megállapított kérdések felolvasása és aláírása után a Bp. 353. §-ának 4. bekezdésében foglalt kiigazítás vagy megváltoztatás az esküdtek egyikének javaslatára nem volt ugyan elrendelhető, mégis minthogy a jelzett kérdés utólagos feltevése azért, mert az esküdtekhez ugyanazon cselekményre vonatkozóan a vád szerint súlyosabb eredményt létesített tényt illetőleg a Bp. 355. §-ának 2. bekezdésében elrendelt módon már előzőleg a kérdés föltétetett, s ekként az esküdteknek módjukban állott azt az utóbbi kérdést megelőzően eldönteni az érintett szabálytalanság a vád érdekére sérelmes nem lévén, az esküdt bíróság érintett rendelkezésével nem sértette meg a törvénynek a