Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)

94 Magánjog. szakasza egy valóban létező végrendeletet tételez fel és egy ilyennek érvénytelenítését köti a három évi határidőhöz, a hamis végrendelet pedig egyáltalában létezőnek tekinthető nem lévén, az mindaddig, mig a megtámadó félnek törvényes öröklési joga el nem évült, tehát a rendes elévülési idő 30 éve alatt keresettel megtámadható. A m. kir. Curia: A néhai M. T. N. végrendeletét felperes keresetében két alapon támadja meg érvényességében, még pedig először azért, mert az nem valódi, mivel azt örökhagyó alá nem irta; továbbá azért, mert az külalakjára nézve az 1876: XIV. t.-z. 1—14. §§-ai kellékeinek meg nem felel. A mi az utolsó érvénytelenítési okot illeti, az alsóbiroságok felperest keresetével az elsőbiróság által felhozott elévülés okábói helvesen utasították el s ugyan abból az okból e tekintetben a másodbiróság ítélete helybenhagyandó volt. Nem alkalmazandó azonban az o. p. t. k. 1487 §-a oly esetben, midőn a végrendelet valódiságában is (mint testamentum falsum) támadtatik meg, minthogv a törvénynek idézett szakasza egy valóban létező végrendeletet tételez fel és egy ilyennek érvénytelenítését köti a három évi határidőhöz, a hamis végrendelet pedig egyáltalában létezőnek tekinthető nem lévén, az mindaddig, mig a megtámadó félnek törvényes öröklési joga el nem évült, tehát a rendes elévülési idő 30 éve alatt keresettel megtámadható. Ezekből az okokból mindkét alsóbiróság ítéletének részben való megváltoztatásával, az elsőbiróság utasítandó volt, hogy a végrendelet valódisága, azzal kapcsolatosan a perköltség kérdésében is hozzon uj ítéletet. (1904 márczius hó 20-án 3347/1903. P.) Törvényes osztályrész. (Tervezet 1953-1982. §.) 252. Az állandó Ítélkezési gyakorlat megállapította, hogy az, ki rokonát jogtalanul és szándékosan megöli, ez után az öröklésre érdemetlen és mint ilyen ugy tekintendő lévén, mintha az örökhagyó előtt elhalt volna, abból kizárandó. Az Ítélkezési gyakorlat azt is megállapította, hogy az érdemetlenség következménye nem hat ki az érdemetlen örökös gyermekeire, ezek tehát a saját jogukon örökölhetnek. Az állandó ítélkezési gyakorlat megállapította, hogy az, ki rokonát jogtalanul és szándékosan megöli, ez után az öröklésre érdemetlen és mint ilyen ugy tekintendő lévén, mintha az örökhagyó előtt elhalt volna, abból kizárandó. Ugyanez áll a jelen esetben alperesre és minthogy a nevezett örökhagyó után ketten t. i. fel és alperes volnának a törvénves öröklésre hivatva, alperes pedig abból ki van zárva: az öröklési jog s ennek alapján az örökség kizárólag felperest illeti ezt tehát részére az alsóbiroságok helvesen ítélték meg. A fentebb tett abból a kijelentésből, hogy az öröklésre érdemetlen ugy tekintendő, mintha az örökhagyó előtt elhalt volna, következik, de az ítélkezési gyakorlat is megállapította, hogy az érde-