Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)
187 és netaláni kártérítési igénynek a biztosítása czéljából adatlak át a felperesnek, illetve köttettek le a felperes javára. A dolognak csupán valamely követelés biztosítására történt átengedése és átadása pedig a tulajdonjog megszerzésére nem vezet; s e mellett nincs jogi jelentősége annak, hogy a szóbanforgó dolgokról (szarvasmarhákról) a C) alatti marhalevél állíttatott ki, mely azt tartalmazza, hogy azokat a felperes megvette a végrehajtást szenvedőktől. A dolognak valamely követelés biztosítása végett történt átengedésével szerzett jog pedig anyagi tartalmánál fogva nem alkalmas arra, hogy az illető dolog végrehajtási eladását megakadályozza; a miért is a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn a D) alatti okiratba foglalt ügyletet a keresetben érvényesített jog megalapítására alkalmatlannak ítélte. Az ezekkel ellentétes értelemben felhozott felülvizsgálati panaszok tehát meg nem állhatnak; az adott esetben annál kevésbbé ; mert a D) alatti okiratban foglalt abból a szerződési megállapodásból, mely szerint a végrehajtást szenvedett haszonbérlők jogosultak voltak az igény tárgyát tevő szarvasmarhákból álló biztosíték helyett a haszonbérbeadó felperes részére 5000 K-ból álló pénzbeli biztosítékot szolgáltatni, jogilag az következik, hogy a végrehajtást szenvedők ezeknek a szarvasmarháknak a tulajdonjogát harmadik személyekre átruházták, vagy — a mi még kevesebb — ezekre a vagyontárgyakra harmadik személyeknek végrehajtási zálogjogot is engedhettek. A felperes keresetének tehát annyival kevésbbé adható hely, mert az a lefoglalt ingóknak a végrehajtási zálogjog alól való felmentését eredményezné, nyilvánvaló sérelmével az 1881. évi LX. t.-cz. 65. §-ának zártétele ama rendelkezésének, mely szerint az óvadék is lefoglalható végrehajtás útján. Az a kérdés pedig nem tartozik a jelen per keretébe, hogy érvényesítheti-e és mely ügyúton a haszonbérbeadó felperes a fentjelzett 5000 K-nyi pénzbeli biztosíték szolgáltatása iránti, illetve e szolgáltatás elmaradásából esetleg származtatható igényét. Ezeknél az okoknál fogva felperest felülvizsgálati kérelmével el kellett utasítani, és a S. E. 204. §-a alapján a felülvizsgálati költségek viselésére kellett kötelezni. (Kir. Guria G. 377/1913. 1914 június hó 3-án.)