Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

82 és első felszólítására vele, még egy férfival és még egy nővel közös fürdőbe mentek, ott felperesnő 16 esztendős leány létére egészen mezítelenre levetkőzött és a másik idegen férfi és nő jelenlétében mezítelen női testét alperes kéjelgésének átengedte, habár vele ekkor nemileg nem közösült és alperestől azért pénzt fogadott el, továbbá hogy felperesnő egy néger artistával reggel 4 óra felé egy izben a kávéházban külön helyiségbe (ú. n. sepa­réba) zárkózott és így mulatott. Minthogy pedig ezek a tények a női szeméremérzés teljes hiányára és az erkölcsi sülyedésnek oly fokára vallanak, a me­lyekből felperesnőnek feslett életmódja megállapítható és minthogy az a nő, a ki a kéjelgést üzletszerűen és a női szeméremérzetnek teljes félretételével "folytatja, a vele vélelmi időben közösülő férfitől törvénytelen gyermektartásdíjra jogszerűen igénynyel nem bír, a felebbezési bíróság az anyagi jogszabályt sértette meg az által, hogy alperest gyermektartásban marasztalta, a minél fogva a felebbezési biróság ítéletét alperes felülvizsgálati kérelme folytán megváltoztatni, felperest keresetével elutasítani és teljes pervesztességének következményeként az alperesnek okozott összes eljárási költségeknek megfizetésében a S. E. T. 109., 168. és 204. §-ai alapján elmarasztalni kellett. (Kir. Curia G. 99/1913. 1913 május hó 23.) 3306. A jóhiszemű telekkönyvi szerzővel szemben az 1881: LX. t.-cz. 168. §-a a m. kir. Curiának 55. sz. pol­gári döntvénye szerint alkalmazást nem nyerhet. A m. kir. Curia T.-i fakereskedelmi r.-t. felperesnek B.-i bank r.-t. alperes ellen ingóknak birói zár alóli feloldása és jár. iránt indított som­más perében felperest felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással: A felülvizsgálati kérelem rendén felhozott panaszok alap­talanok. A felebbezési bíróságnak a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban irányadó Ítéleti tényállása szerint M. Eszter a C), D) és Ej alatti rendén eladta az okiratokban meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom