Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

105 t.czikknek a felebbezésről rendelkező szabályai szerint csakis úgy lehet helyesen értelmezni, hogy a felülfoglaltatóknak, illetve az újra­foglaltatóknak a fönnidézett 94. §-ban megadott joga a felebbezési tárgyalás tartamára is kiterjed, mert a sommás eljárásban a felebbe­zési tárgyalás az elsőbiróságinak folytatása lévén, a felek ott ugyan­azokat a perbeli cselekményeket végezhetik, mint az elsőbiróság előtt, hacsak ezt valamely törvényes szabály kifejezetten meg nem tiltja (a mint az pl. a kereset megváltoztatását és a viszonkereset indí­tását illetően a S. E. 148. §-ában meg is történik). Ez a szabály az igénykereset tárgyalásánál is azért alkalmazható, mert a végre­hajtási törvénynek a bizonyítást az igényperekben némileg meg­szorító rendelkezései a S. E. ,229. §-a értelmében hatályukban fönmaradtak, egy új alperesnek az igényperbe belépése tehát nem kell, hogy az ügy eldöntését elodázza, viszont a S. E. 152. §-a az igényperekben is alkalmazandó lévén, újabb alperes a felebbezési eljárás folyamán is perbe idézhető. Ezekből az okokból a felebbezési bíróság ellenkező döntésé­vel eljárási jogszabályt sértett meg. Tekintve pedig, hogy a felebbezési bíróság téves jogi föl­fogása következtében a felülvizsgálati kérelemmel élő alperessel szemben az ügy érdemében nem határozott, ennek következtében pedig ítélete e helyütt nem bírálható felül: a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a értelmében feloldani és ezt a bíróságot új ítélet hozatalára utasítani kellett. Ez az új ítélet a perkölt­ségnek ki által viseléséről is döntvén, ezúttal a felülvizsgálati eljárás költségének csak mennyisége volt megállapítható (S. E. 204. §.). (Kir. Guria I. G. 217/1911. 1912 február 8.) 3225. A házastársak különválása esetében a nő férjét el­tartani nem köteles. A felebbezési bíróság K. Gyulát a neje ellen tartása iránt indított keresetével, a kir. Guria pedig felülvizsgálati kérelmével elutasította a kö­vetkező indokolással: Felperesnek a S. E. 185. §. a) és c) pontjaira alapított fe­lülvizsgálati kérelme mint alaptalan, elutasítandó volt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom