Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVI. kötet 1910,1911 (Budapest, 1912)

irányadó tényállás szerint alperes 1908. évi deczember hó 18-án a Budapesten A—út 129. számú házban nejével közösen bírt. lakásukból eltávozott, azóta oda vissza nem tért és nejének eltartásáról nem gondoskodik; de a felebbezési bíróság Ítéletének indokai szerint az sem vitás, hogy alperes akkor b—i birtokára ment a czélból, hogy azontúl ott fog lakni, továbbá, hogy alperes eltávozásakor, szóval, 1909. évi márczius 19-én pedig levélben felhívta nejét, hogy őt ezen általa kijelölt új lakására kövesse, azonban felperesnő a hívás daczára férjét nem követte. Felperesnő az ügyállás szerint arra nézve, hogy férjét nem követte, okul azt adta elő, hogy férje az édesanyjánál lakik, kivel ő rossz viszonyban van, férjének önálló háztartása nincs, férje vele távozása előtt durván bánt és őt szidalmazta. A tényállás szerint B—on, hova alperes nejét hívta, két kastély van, azokban az alperes és neje háztartásának berendezésére elég hely állt rendelkezésre s a felek a felebbezési bíróság ítéletének indokai szerint egyezően azt adták elő, hogy a visszahívás idejében egyik kastély sem volt bérbeadva, utóbb pedig alperes nagyanyjának halálával az egyik kastélyban egy egész lakás üresedett meg. Minthogy a most jelzett tényállásból jogilag az következik, hogy felperes nem volt volna kénytelen az anyósával B—on együtt lakni, s így felperesnek az anyósával való állítólagos rossz viszonyára és a külön háztartás hiányára alapított kifogásai alaptalanok, az pedig, ha való volna is, hogy alperes felperest, midőn új lakhelyére való követésre hívta és felperes férje hívásának nem engedett, szóval sértegette, a fenforgó körülmények között, ez a férje követésének a megtagadására alapos okul el nem fogadható, minthogy továbbá jogszabály, hogy a nő férjét rendszerint követni tartozik, felperes pedig férjének új lakhelyére való követését alapos ok nélkül tagadta meg, s így a különélés az ő jogtalan magatartására vezethető vissza: a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn a bizonyítási eljárás mellőzésével felperest keresetével elutasította és mint pervesztes felet a S. E. 109. és 168. §-ai értelmében a perköltségben elmarasztalta. Felperes felülvizsgálati kérelme sikertelen lévén, őt a S. E. 204. §-a értelmében a felülvizsgálati költség megfizetésére kötelezni kellett. (Kir. Curia I. G. 150/1910. 1910 szeptember 23.)