Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

272 ban, hogy az alperes őt az albérlet tartama tekintetében tudatosan megtévesztette, legkevésbé pedig az 0. P. T. 887. §-át sértette meg, mert eme jogvita területén az 0. P. T. ama szakasza nem hatályos. Az pedig, hogy a felebbezési bíróság a kihallgatott tanuk közül kiknek adott hitelt és hogy ténybeli meggyőződését mely tanuk vallomására alapitotta, mint a bizonyítékok szabad mérlegelésének ténybeli eredménye, a S. E. 64. és 197 §. értelmében nem tárgya a felülvizsgálatnak, ebben az esetben azért sem, mert a felebbezési bíróság ítéletében előadja azokat az okokat, a melyek meggyőződésére indították. Mivel pedig e tanuk vallomásaiból és a per folyamán szolgáltatott egyéb bizonyító adatokból a felebbezési bíróság tényképen állapítja meg, hogy az alperes szavatosságot vállalt oly irányban, hogy a felperesre, mint alhaszonbérlőre átruházott haszonbérleti szerződés az uradalom eladása esetében is még hét esztendeig hatályos marad; hogy továbbá az alperes nem bizonyította be, miszerint a felperes az Egyezmény megkötését megelőzően közvetlen tudomást szerzett az alperes és az uradalom közt fennálló haszonbérleti szerződés feltételeiről, nevezetesen arról, hogy ez a szerződés eladás esetén hatályát veszti; mivel a felebbezési bíróság tényképen megállapította azt is, hogy az alperes fenti biztatása valótlan volt és avval a felperest tévedésbe ejtette; mivel ugyan e ténymegállapítás szerint a felperes által az alperestől elhaszonbérletbe vett korcsmát, az ingatlant, annak tulajdonosától 1906 november 18-án megvásárló k—i takarékpénztár az alperes bérleti viszonyának megszűntével nem az alperesnek adta újra bérbe, hanem S. Mórnak, úgy hogy az alperes az albérletnek ezt az egyik alkotó részét a felperesnek át sem adhatta volna: a felebbezési bíróság nem sértett meg anyagi jogszabályt, midőn a felperest az albérleti szerződéstől elállásra jogosultnak mondta ki, az alperest pedig a felperes által neki fizetett kereseti összeg visszafizetésére kötelezte, annál is kevésbé, mert a peres felek közt 1906 augusztus 23-án létrejött egyezményt lehetetlen úgy értelmezni, hogy a felperes 1906 okt. 10-én kezdődő hatálylyal megkezdte volna az alhaszonbérletet tekintet nélkül arra, vájjon azt az ingatlan eladása következtében azonnal elhagyni lesz-e kénytelen vagy sem, mert józanul fel sem tehető, hogy valaki olyan bérleti szerződést kössön, a mely előreláthatóan csak néhány napig vagy hétig marad meg hatályban.