Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

0}4 meg, hogy a felperes eltekint az Ítélet foganatosításától és az alperesek továbbra is a kötelezvényben megszabott fizetési fel­tételekkel törlesztik tartozásukat: még valósága esetében sem ál­lapítja meg az újítás jogügyletét, mert ez lényegében csak fizetési halasztás és éppen ezért nem sértett eljárási jogszabályt a feleb­bezési bíróság, midőn ennek a megállapodásnak bizonyítása végett tanúk kihallgatását el nem rendelte, mivel e megállapodás való­sága esetén is, sem az itélt dolog hatályát meg nem szüntette, sem újítást nem létesített volna. A felperes felülvizsgálati kérelme ezek szerint alaptalannak bizonyulván, őt azzal elutasítani és mint pervesztest, a S. E. 109., 1G8. és 204. §§-ai értelmében, a felülvizsgálati eljárás költségé­nek viselésére kötelezni kellett. (Kir. Guria I. G. 10/1009. 1909 április 22.) 2916. A tagosítással kapcsolatban a megszüntetett úrbéri rendezetlen jog- és birtokviszonyok is rendezendők lévén, az egyes telkeknek vagy telekrészeknek úrbéri vagy majorsági természete itéletileg eldöntendő, az 1896: XXV. t.-czikk 41. §-a szerint pedig e törvény tárgyát ké­pező jogviszonyokra vonatkozóan hozott jogerős ítéle­tek érintetlenül maradnak. A birtokrendezési ügyben a községi részes birtoko­sok, a földesurak kivételével, a községi biró személyé­ben idézendők perbe; következéskép ha a földbirtokos személyesen perbe idézve és meghallgatva nem is volt, ez a ténykörülmény az úrbéri törvényszék hozott Ítéleté­nek jogerőre emelkedését nem befolyásolhatja. A megszüntetett úrbéri kapcsolatból fen maradt jog­viszonyok rendezése tárgyában az 1853. évi márczius 2-án kiadott pátens 20. §-a szerint a magánjogi termé­szetű haszonbéri szerződésen alapuló szolgálmányok megváltása nincs megengedve. A felebbezési bíróság a per tárgyát tevő ingatlanokat megválthatók­nak kimondotta, ellenben a kir. Guria felpereseket keresetükkel elutasította és a perköltséget kölcsönösen megszüntette a következő indokolással

Next

/
Oldalképek
Tartalom