Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

S'.i Ilyen tényállás mellett az alperesnek az a cselekménye, hogy a szekerekről le- és a szekerekre íélrakodásra az utcza te­rületét vette igényije, és hogy az általa használt hátulsó raktár melletti szinben a fent leirt tárgyak hevertek, vele járt a bér­lemény használatának czéljával és a felebbezési biróság nem sér­tett jogszabályt azzal, hogy az alperesnek a bérlemény rendsze­rinti használatával járó cselekménye miatt a bérleti szerződést meg nem szüntette, mert a bérlemény sem az utcza területének igénybevételével, sem a hátulsó raktár melletti szinben ládák, hor­dok, léczek és szalma törekek tartásával veszélyeztetve nem is volt. A felebbezési biróság részéről elfogadott elsőbirósági Ítéleti tényállásban megállapított vakolat leverés a kapuléczeknek a kocsik tengelye által lehorzsolása és a kapubejárás burkolatának rongálása mind olyan cselekmények, a melyek a bérlemény álla­gát nem veszélyeztetik, és a felperesnek csak arra adnak jogot, hogy a mennyiben a megállapított rongálások nem a természetes kopások és az üzlet természetével járó avulások, azoknak helyre­állítását a felperes a D) a. okirat 6. pontja alapján követelhesse, miből kifolyólag nem sértett a felebbezési biróság anyagi jogsza­bályt azzal, hogy azon az alapon, hogy a szerződési okiratban az alperes a bérelt helyiségeket minden rongálástól megóvni van kötelezve, a szerződés megszüntetését ki nem mondotta. Az üzlethelyiségben és a pinczeraktárban nagyobb mennyi­ségű robbanó és tűzveszélyes anyagok és árúk tartására vonat­kozó szerződési tilalom tekintetében az elsőbiróság ítéletének a felebbezési biróság által elfogadott tényállásában meg van álla­pítva, hogy az alperes a bérleményt fűszerkereskedés czéljára vette bérbe, és hogy az ilyen üzlet körébe tartozik a petróleum­mal való kereskedés is, minek folytán a bérelt, üzlethelyiségben az alperes két petroleumos tartályt tart, a melyeknek egyenkénti űrtartalma 480 liter. E részben továbbá megállapíttatott tényállásként A. Géza szakértő véleménye alapján, hogy ez a két petroleumtartály nem tűzveszélyes, és hogy az abban elhelyezett petroleummennyiség nem szabályellenes és megállapítást nyert az is, hogy az alperes a nagyobb mennyiségű petroleumkészletét nem a felperestől bérelt helyiségben tartja, és a hatósági szabályrendeletben meg­engedett 500 kilogrammnál nagyobb mennyiséget az üzletben állandóan sohasem tartott és nem tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom