Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)
57 A felebbezési bíróság 1. Géza mint ti. Károly gondnokának keresete alapján az alperessel fennálló .haszonbéri szerződést megszüntette, a kir. Curia pedig alperest felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő indokolással : Eljárási jogszabálysértés nem forog fenn, mert a felperes felebbezésében az ügy nyilvános előadását kérte és az alperes beadott észrevételeiben kijelentette, hogy szóbeli tárgyalást szintén nem kíván; ezekhez képest a S. E. 172. és 174. ^-ainak megfelelően a felebbezési biróság ebben az ügyben szóbeli tárgyalás mellőzésével nyilvános előadás alapján lévén hivatva határozni, minthogy ilyen esetekben a S. E. 175. §-a értelmében az elsőbiróság irataiból megállapítható tényállás az irányadó : annálfogva a felebbezési biróság nem járt el szabálytalanul, midőn a szóbeli tárgyalás elrendelésének szükségét nem találván, az alperes által az észrevételekben csatolni kért iratok beszerzését mellőzte. Alaptalan az anyagi jogszabály megsértésére alapított panasz is ; J. Gézának, mint R. Károly gondnokának keresete arra irányul ugyanis, hogy a gondnokolt képviseletében az időszerinti gondnok és az alperes között kötött, az 1904. évi november hó 9. napján kelt A) alatti okiratba foglalt és az illetékes Gy. városi árvaszék által jóváhagyott haszonbérleti szerződés megszüntettessék azon az alapon, hogy az alperes az 1907. egész esztendei és az 1908. évi január hó 1. napján lejárt haszonbért meg nem fizette. A felebbezési biróság által alakilag és tartalmilag valónak elfogadott A) alatti haszonbérleti szerződés 2. pontja azt tartalmazza, hogy a haszonbérlő a haszonbérlemény után 5200 korona évi haszonbért fizet és pedig minden év január, április, július és október hó első napjain 1300 korona, azaz egyezerháromszáz korona esedékes részletekben. A haszonbér fizetésének első részösszege 1905 október hó 1. napján válik esedékessé, egész idő alatt a haszonbér összege Gy. város gyámpénztárába lesz befizetendő, melynek nyugtái képezik a fizetés megtörténtének igazolását. Ugyanannak a szerződésnek 3. pontja pedig akképen rendelkezik, hogy a haszonbérlemény után esendő összes adókat és egyéb közterheket beszámítás nélkül a haszonbérlő köteles fizetni, 'kivévén a védgát- és Tisza-szabályozási kölcsön u^áni adókat, a