Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XII. kötet 1906,1907 (Budapest, 1908)
71 teni, illetőleg az építkezési szerződés alapján való elszámolásnál e fizetéseknek ellenében beszámítását tűrni köteles lett volna, ez a kötelezettsége pedig az átvállalás alapján a felperesre szállott át: a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn az építési szerződésnek felperesre átruházása alapján, felperesnek az építési szerződésre alapított követelésével szemben az alperesek által K. Gyulának és S. Antalnak kifizetett 1114 kor. 10 fillér és 1752 korona, összesen 2866 korona 10 fillér tőkeösszeget alperesek javára felperes ellenében beszámította. Alaptalan a felperes felülvizsgálati kérelmében foglalt az a panasz is, hogy a felebbezési bíróság lényeges eljárási szabályt sértett meg, midőn a peres felek kérelmén túlterjeszkedve, alperesek beszámítási kifogása hiányában számította be felperessel szemben a K. Gyulának és S. Antalnak összesen fizetett 2866 kor. 10 fillérnyi összeget; mert a felebbezési bíróság ítélete szerint az alperesek kifejezetten kívánták az általuk az iparos munkákért engedményező helyett kifizetett munkadíjaknak a felperes engedményes követelésével szemben beszámítását, a felebbezési bíróság megállapította ez az ügyállás pedig a tárgyalási jegyzőkönyvvel, vagy ennek mellékleteivel ellentétben nem áll s így a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. De különben is a peres felek közt összeszámolás] viszony áll fenn, a számadás tárgyául szolgáló követelések tehát egymással már ebből az okból összefüggnek és minthogy a beszámítás tárgyát képező követelések valódiságát, összegét és lejártát jogerős birói ítélet állapította meg: a felebbezési bíróság, a S. E. 106. §-a értelmében, nem sértett eljárási jogszabályt, midőn a peres ügy elbírálásánál alperesek beszámítási kifogásának helyt adott és őket követelésükkel külön per útjára nem utasította. (Kir. Curia I. G. 260/1906. 1906 október 11.) 2527. A haszonbérlő, a ki szerződésileg az összes kirovandó adók fizetését vállalta el, saját érdekében tartozik az adók helyes kirovását ellenőrizni; a haszonbérbeadót tehát a miatt, hogy erre ellenőrzést nem gyakorolt, kötelességmulasztás nem terheli.