Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XII. kötet 1906,1907 (Budapest, 1908)

63 a bérszerződésben kikötött 15 napi felmondás tényleg megtörtént és az komoly felmondás volt, a további bizonyítás felvételt jog­szabálysértés nélkül mellőzhette; továbbá az sem képez jogszabálysértést, hogy a teljesítési határidő mikép szabatott meg, mert a S. E. 116. §-a értelmében azokban az ítéletekben, melyek ellen a végrehajtásra halasztó hatálylyal biró felebbvitelnek helye nincs, a kötelezettség telje­sítésére legfeljebb 8 napos határidő szabandó, miből következik, hogy a bíróság belátása szerint 8 napnál rövidebb teljesítési határidőt is szabhatott és a teljesítési határidőt ünnepnapra is tehette, mivel az ünnep csak a jogorvoslat beadásának határ­idejére nézve bír befolyással, az ítélet pedig a S. E. 117. §. 4. pontja értelmében végrehajthatónak kimondható volt, mivel bérelt helyiségek visszabocsátásáról van szó, ennek a szakasznak rendelkezésén pedig nem változtat az a körülmény, hogy ingó­ságok átadásáról is történt rendelkezés, mivel azok olyan ingó­ságok, melyek a helyiséggel együtt mint felszerelési tárgyak szintén a bérlet tárgyai voltak. Az pedig, hogy a végrehajtás mi módon lett volna elren­delhető és foganatosítható, nem a per érdemére, hanem a végre­hajtás elrendelése és foganatosítása elleni jogorvoslatra tartozik. (Kir. Curia I. G. 509/1906. 1906 október 10.) 2523. Haszonbérbeadó a haszonbéri szerződés megszün­tetése iránti jogának érvényesíthetése czéljából a feleb­bezési eljárásban felhozhat oly szerződésszegéseket is, a melyeket sem keresetében, sem az elsőbirósági eljárás­ban nem érvényesített. (S. E. 148. és 152. §§.) Az ugarhagyás elmulasztása a haszonbéri szerző­dés oly súlyos megszegését képezheti, mely a haszon­bérbeadót a szerződésnek lejárat előtti megszüntetésére feljogosítja. A felebbezési bíróság felperest keresetével elutasította, ellenben a kir. Curia a felebbezési bíróság Ítéletét feloldotta és további eljárást rendelt el a következő indokolással:

Next

/
Oldalképek
Tartalom