Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)

•21 hogy az iratok szerint az államvasút nem 1921 korona 46 fillért, hanem 3992 korona 03 fillért, és így a felebbezési bíróság által megállapítottnál 2070 korona 57 fillérrel magasabb összeget ho­zott levonásba, figyelembe nem vehető, mert felperes tüzetesen felülvizsgálati kérvényében meg nem jelölte azt az iratot, a mely­ből állításának valósága kitűnnék, továbbá mert az államvasutaktól beszerzett iratokból csak 1921 korona 46 fillérnek késedelmi bír­ság czímén levonása és visszatérítése tűnik ki, míg ellenben a 2500 koronának a levonása nem késedelmi birság czímén, hanem a felperes terhére másoktól magasabb vételáron beszerzett árú árkülönbözete czímén történt. Alaptalan az a felülvizsgálati panasz is, hogy a felebbezési bíróság eljárási jogszabályt sértett, a mikor mellőzte a bizonyítás elrendelését a kár összegére és annak az alperesek szállítási késedelmével való összefüggésére; mert felperes a keresetet kifejezetten kötbér megfizetésére irányozta, és habár a felebbezési eljárásban ezt a követelését olyan kár czímén is kérte megitélni, amelyet abból származtatott, hogy alperesek késedelme miatt G. Lajostól magasabb áron volt kénytelen árút vásárolni, melynél az alperesek terhére árkülön­bözeti követelése merült fel; ámde a kötbér alapja a szerződési kikötés, és a kötbér függetlenül attól a kérdéstől követelhető, hogy származott-e kár vagy sem, és habár a K. T. 273. §-a két­ség esetében a kötbér összegét meghaladó kártérítéshez való igényt ki nem zárja, a kötbér mégis a kárköveteléssel, a melynek elő­feltétele a szerződés nem teljesítésével való összefüggés, jogilag nem azonosítható. Az a kérelem tehát, hogy a keresetileg érvényesített kötbér­összeg kártérítéskép ítéltessék meg, keresetváltoztatást képez, a melynek helye a felebbezési eljárásban a S. E. 148. §-a szerint nem volt. Ebből az okból nem sértett a felebbezési bíróság jogszabályt, a mikor a kártérítési igény megbirálását, és a kár összegére, va­lamint a kárnak a szerződési mulasztással összefüggésére nézve a bizonyítást mellőzte. (Kir. Guria I. G. 113/1905. 1905 szeptember 26.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom