Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)
124 Eme szerződési kikötés alapján tehát alperes feladatában állott arról gondoskodni, hogy a szerződésben megjelölt időben alperes fogata a lelkész rendelkezésére álljon és ez alól a kötelezettség alól csak abban az esetben menekülhetett, ha a szolgáltatás valamely számbavehető akadály miatt nem volt teljesíthető, ilyenül azonban el nem fogadható az alperes által felhozott az a körülmény, hogy az újhold vasárnap idejéről, a részéről ennek eszközlésével megbizott n.-i kántor őt nem értesítette. Minthogy pedig a felebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint, alperes a szóban forgó kötelezettség teljesítését a nélkül, hogy számba vehető okot felhozni tudott volna, tíz hónapon át egyfolytában elmulasztotta, a felebbezési bíróság ebből a tényállásból helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy alperes az e részben fennálló szerződési kötelezettségét megszegte; másrészről azonban, minthogy felperes nem is állította, hogy alperes azokon az ünnepnapokon, melyekre nézve feltétlen kötelezettség áll fenn, ennek meg nem felelt, és erre alperest köteleztetni nem is kérte, az újhold vasárnapjait illetően pedig a szerződés felhívott pontjában foglalt megállapodás nem feltétlenül, hanem csak a lehetőséghez képest kötelezi alperest fogatának a lelkész rendelkezésére bocsátására, ebből jogilag az következik, hogy alperes minden egyes elmulasztott esetben jogosult azt kimutatni, hogy oly körülmények állottak fenn, a melyek a kötelezettség teljesítésének útjában állottak, ennek eldöntése azonban a végrehajtási eljárásra nem lévén fenhagyható, ehhez képest ama kérelemnek sem adható hely, hogy alperes a végrehajtást törvény 222. §-ának megfelelően már eleve és feltétlenül köteleztessék. Alperes azt panaszolja, hogy jogszabály megsértésével köteleztetett arra, hogy a Fáczános nevű kiserdőhöz tartozó csicsókás területet minden tavaszon egyszer megszántassa, holott ez a terület a haszonbérlet alól szerződésileg kivétetett, s a szerződés semmi rendelkezést nem tartalmaz arra nézve, hogy ő a szóban forgó területet megszántani köteles volna. Ez a panasz sem alapos. Az A) alatti szerződés azt tartalmazza ugyan, hogy a Fáczános nevű kiserdőhöz tartozó csicsókás a haszonbérlet alól kivétetik, továbbá, hogy az állandóan csicsóka termelésre használandó, végül, hogy ennek termése a haszonbérlőt illeti, a nélkül