Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)

4x 2280. Ha az egyetemlegesen kötelezettek egyike a nyert hitelösszegből reá esett részt a hitelezőnek már vissza­fizette, a hitelező által neki ujabban adott kölesönre nézve az adóstársakat a szavatosság már nem terheli. A felebbezési bíróság alpereseket a kereseti 2143 K 41 f s jár. egyetemleges megfizetésében marasztalta, ellenben a kir. Guna a felebbe­zési bíróság ítéletét feloldotta és további eljárást rendelt el a következő indokokból: A perhez Gj alatt eredetiben csatült biztosítéki okirat sze­rint 66,000 frt erejéig nyeit hitelösszegből a G) alatti II. pontjá­ban részletezett összegeket kapták az egyes adóstársak és ezek között B. Mihály 1268 frtot. Ugyancsak a G) alatti III. pontjából világosan kitűnik, hogy az adóstársak nem a 66,000 frton belül, hanem egyenesen a II. pontban részletezett egyes követelésekért, tehát B. Mihályt ille­tőleg is csak az ennek jutott 1268 frt tartozásáért vállaltak sza­vatosságot, a miből következik, kogy felperes is csak ezen összeg erejéig nyithatott B. Mihály részére az egyetemleges adóstársakat is terhelő hitelt. A mennyiben tehát B. Mihály 1268 frt tartozása vissza­fizettetett, a felperes által netán ujabban kölcsön adott további kölcsönökre nézve az alpereseket a szavatosság már nem terheli. Minthogy azonban felperes azt vitatta, hogy az alperes adós­társak a biztosítéki okiratban vállalt kezességüknek a B. Mihály­nak másodízben adott kölcsönre való kiterjesztésébe beleegyez­tek és erre nézve bizonyítást is ajánlott, a felebbezési bíróság azonban a lényállásnak ez irányban való megállapításába nem bocsátkozott s ekként jelen ügy érdemi eldöntésre nem alkal­mas : a neheztelt Ítéletet feloldani, a felebbezési bíróságot meg­felelő eljárásra és új ítélet hozatalára utasítani kellett. (Kir. Curia I. G. 156/1905. 1905 október 7.) 2281. Az ajánlott bizonyítékoknak alkalmazása csupán abból az indokból, hogy a polgári perben kihallgatott

Next

/
Oldalképek
Tartalom