Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)

180 az ügyvédi jutalomdíjról kiállított okiratot magára nézve kötele­zőnek elfogadta. VI. 1196. 125. Jogi hatály tekintetében különbség van a között, hogy vala­mely társulat nevében ügylet megkötésére ki van hivatva és a között, hogy valamely társulatot a perben ügyfél gyanánt ki jogo­sult képviselni. VI. 1196. 125. A szerződési jogviszony keletkezése, átváltoztatása vagy meg­szűnése rendszerint az illető felek egységes akaratán és az akarat nyilvánításán alapszik, az akaratkinyilvánítás pedig rendszerint nemcsak kifejezett kijelentésből, hanem az akaratelhatározás fel­ismerésére alkalmas egyéb ténykörülményekből is jogszerűen meg­állapítható és megállapítandó. VI. 1198. 132. Valamely ügyletnek az illető felek közös egyetértésével meg­szűnte esetében, hacsak ez iránt közöttük eltérő megállapodás nem történt, az előbbi állapot visszaállításaként mindegyik fél visszaadni tartozik azt, a mit a másik féltől a jövőbeni teljesítés fejében előre kapott. VI. 1198. 132. Az, hogy az egyik elcserélt ingatlanon megterheltetési és elidegenítési tilalom van feljegyezve, a szerződés teljesítését nem teszi lehetetlenné. VI. 1204. 151. Ha a szerződő felek közül az, ki az Írásbeli szerződést elké­szítette, ennek megkötésekor az okiratot a másik szerződő félnek szóval az írástól eltérő értelemben magyarázta meg, ez az eltérő magyarázat a felek közötti jogviszony megbirálásánál tekintetbe veendő. VI. 1221. 184. A szerződésnek okiratba foglalása nem zárja ki annak a bizonyítását, hogy az okirat a szerződő feleknek valódi akaratát és ennek egységesen történt kijelentését nem tartalmazza, de annak bizonyítását sem, hogy a felek a szerződés kiállítása alkal­mával, abban nem foglalt és a szerződés tartalmával ellentétben nem álló kötelező nyilatkozatokat tettek. VI. 1230. 211. Az elvállalt szerződési kötelezettség rendszerint az iránt külön felhívás nélkül teljesítendő, az a körülmény tehát, hogy a kötelezett fél a másik fél részéről a teljesítésre fel nem szólítta­tott, az előbbinek kártérítési kötelezettségét meg nem szünteti­VI. 1230. 211. Jogszabály az. hogy kétoldalú terhes szerződés teljesítését csak az és annyiban követelheti, a ki és a mennyiben azt a szer­ződés határozmányaihoz képest maga is teljesítette és jogszabály

Next

/
Oldalképek
Tartalom