Gottl Ágost (szerk.): Tartalommutató a magyar kir. Curia által hozott felülvizsgálati határozatok gyűjteményénsk V-X. kötetéhez. (Budapest, 1906)

m kívántatik az, hogy a vevő szerzési akarata az árverés tárgyát tevő ingatlan egyes részeinek megszerzésére külön is irányuljon és ki­fejezést nyerjen, hanem elégséges az, hogy az árverés tárgyának, úgy a mint az a törvény értelmében árverés alá bocsáttatik, meg­szerzésére irányult és kifejezést nyert. VII. 1582. 459. A végrehajtási törvény 243. és 244. §-ai egybevetéséből nyil­vánvaló, hogy a zárlat feloldásának kérdése felett nem a zárlat igazolása iránt folyamatba tett perben, hanem külön kell hatá­rozni, és ennek a határozatnak a hozatalára a zárlatot elrendelő bíróság van hivatva, mely ellen külön felfolyamodásnak van helye. VIII. 1653. 65. Igaz ugyan, hogy a végrehajtási törvény 251. §-a szerint a zárlat által okozott költségnek viselése kérdésében a zárlat igazo­lása iránt folyamatba tett per birája van hivatva határozni, mégis a per birája e kérdésben nincs hivatva határozni akkor, ha a zár­latot ítéletében fel nem oldotta s így a zárlat által okozott költség összege még meg nem határozható. VIII. 1653. 65. A végrehajtató, a ki a végrehajtási ügyben eljáró kir. járás­bíróság által a végrehajtási törvény 124. §. értelmében saját sze­mélyében bízatott meg az általa lefoglalt követelés behajtásával, nem csak a per vitelére szükséges költséget, hanem az ellenfél ré­szére megítélt perköltséget is sajátjából nem csak előlegezni, ha­nem viselni is köteles, fenmaradván az a joga, hogy azokat a 128. §. értelmében az alapperbeli követelésének járulékaihoz szá­mítsa. VIII. 1657. 78. Közpénztárból felvehető követelés lefoglalása esetében a fog­laltató végrehajtási jogának hatálya az 1881 : LX. t.-cz. 83. és 84. §-nak összevetéséből kitűnően nem a végrehajtási végzés megho­zatalának napjával, hanem a közpénztárral szemben akkor kezdő­dik, a mikor a letiltó rendelvény ahhoz érkezett, a végrehajtást szenvedővel szemben pedig akkor, a mikor a letiltó rendelvény neki kézbesíttetett; következéskép a végrehajtást szenvedő a letiltó rendelvénynek az ő részére való kézbesítése előtt a követelésről, ennek harmadik személyre való átruházásával, joghatályosan ren­delkezhetett. VIII. 1742. 281. Készpénzbeli követelés behajtása végett az ingatlanok haszon­élvezetére vezetett végrehajtás esetében, ha az ingatlan haszonél­vezete bérbe vagy haszonbérbe van adva, a zárlat hatálya nem a végrehajtás iránti megkeresésnek a telekkönyvi iktató hivatalba

Next

/
Oldalképek
Tartalom