Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. X. kötet 1904,1905 (Budapest, 1906)

XIV A íelebbezési bíróság az egész kereseti követelés tárgyában hozván részitéletet, a S. E. 108. §. értelmében helyesen rendelkezett, midőn a per és felebbezési költségnek ki által viselésének kérdésében határozott. 2239. 369. 118. Határozatok közlése. A S. E. 118. §. 2. bekezdése szerint, de a 131. §. 2. bekezdéséből is kitűnően, az ítélet csak azzal a Téllel közlendő kézbesítés útján, ki a határozat hozatalát megelőző szóbeli tárgyaláson jelen nem volt, tehát csak azzal a féllel, a ki erre a tárgyalásra meg sem jelent, és nem azzal is, ki a tárgyaláson jelen volt, azonban ennek folyamán vagy befejezése után. be nem várva a határozat kihirdetését, eltávozott. 2212. 325. 140. §. A perbehivás és beavatkozás a felebbezési eljárásban. A ki a perbe a S. E. 22., illetőleg 140. §-ának megíelelőleg be nem avatkozott, a felebbezési bíróság ítélete ellen jogorvoslattal nem élhet. 2213. 326. 152. §. Uj tényállítások és bizonyítékok előterjesztése. A beszámítás kifogása a felebbezési eljárásban is érvényesíthető. 2120. if><). 153. §. Pergátló kifogások a felebbezési eljárásban. A kiskorú törvényes képviselőjének az a cselekménye, hogy ő a kis­korúra illetékes gyámhatóság által jóváhagyott adásvételi szerződés értel­mében a vételárról a kiskorú nevében kötelezvényt állított ki, gyámható­ságiig jóváhagyottnak tekintendő ; a kötelezvénynek abbeli tartalma pedig, hogy per esetére a hitelező részére szabadon választhaló sommás biróság illetékessége köttetett ki, nem tekinthető oly lényeges kikötésnek, a mely­nek érvényességéhez a gyámhatóság külön jóváhagyása volna szükséges. 2047. 23. A bírói hatáskör kérdésében emelt pergátló kifogás tárgyában hozott végzésnek csakis a rendelkező része, és az is csak annyiban, a mennyi­ben a hatáskörre vonatkozik, jöhet tekintetbe, de az indokolásban felho­zottak a kereset érdemére befolyással nem bírnak. 2040. 25. Olyan esetben, midőn az unoka a nagyszülők ellen kiván tartási igényt érvényesíteni, az 1*77 : XX. t.-cz. II. §. értelmében a tartásdíjat a gyámhatóság állapítja meg. 2002. 47. Ha a per folyamán kitűnt, hogy alperes még kiskorú ós törvényes képviselője mellőztetett, a felebbezési bíróságnak e tárgyban hozott véu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom