Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IX. kötet 1903,1904 (Budapest, 1905)

ez iránt alperes részéről felülvizsgálati kérelmében felhozott panasz nem bir megállható alappal. Az elsőbiróság ugyanis L. Edét keresetével lényegileg azért utasította el, mert úgy találta, hogy L. Ede a keresetileg érvényesíteni kivánt alapon nem bir kereshetőségi joggal; a felebbezési bíróság tehát a S. E. 167. §-hoz képest nem sértett meg eljárási szabályt azzal, hogy L. Edére vonatkozóan határozatát csak az elsőbiróságtól eldöntött arra a kérdésre szorította és az ügyet további tárgyalás és Ítélethozatal végett az elsőbirósághoz visszautasította. Minthogy pedig a felebbezési bíróság L. Edére vonatkozóan csak azt döntötte el, hogy ez a felperes a keresetileg érvényesíteni kivánt alapon bir kereshetőségi joggal, alperes részéről ennek a felperesnek közbenjöttére, mennyiségére és fennállására nézve felülvizsgálati kérelmében felhozott panasz ezúttal tárgytalan. Az a körülmény, hogy a felek ügyletet tartalmazó okiratot állítottak ki, még nem zárja ki annak lehetőségét és bizonyítását, hogy az illető feleknek az illető okirat felállításával nem az volt a valódi akarata, hogy közöttük az illető ügylet létesüljön; ilyen esetben pedig az illető ügylet jogilag nem jött létre, mert valamely ügylet csak az illető feleknek erre irányuló valódi akaratával létesül. A S. E. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásnál a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás az irányadó, és ez a tényállás csak az e törvényszakaszban kijelölt alapon támadható meg; ámde erre az alapra visszavezethető panaszt alperes felülvizsgálati kérelmében L. Edére, illetőleg annak kereshetőségi jogára vonatkozóan fel sem hozott. A felebbezési bíróság Ítéletében foglalt tényállás szerint alperes körjegyző saját részére és az illető körjegyzőség részére árukat rendelt meg abból az üzletből, a mely előbb L. Lázár tulajdona volt és ez által utóbb a künlevő követelésekkel együtt L. Edére tulajdonul átruháztatott; ellenben alperes nem bizonyította azt, hogy ő az illető áruk megrendelésére az illető községek részéről meg volt hatalmazva; akkor pedig, a mikor L. Ede és a b—i kölcsönző egylet mint szövetkezet okiratokat állítottak ki az iránt, hogy az illető üzlet és az ennél jelentkező künlevő követelések az illető szövetkezet tulajdonába átruháztatnak, az illető feleknek nem az volt a valódi akarata, hogy közöttük ez az átruházás létesüljön, hanem csak az, hogy az illető szövetkezetnek L. Ede ellen