Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)
XL bérlő hibáján kívül oly lényeges változás áll be, hogy ez által czéljainak elérhetése lehetetlenné vált, a szerződés felbonthaló, egyébként pedig a bérösszeg aránylagos leszállításának van helye. 1749. 297. b) A haszonbérlet. A bekebelezett haszonbéri jog fentartása mellett megvett ingatlanokat az árverési vevő köteles a még hátralevő haszonbéri időre a haszonbérlőnek átadni, mihelyt az árverés jogerőre emelkedett, tekintet nélkül arra, hogy az ingatlanok a vevő nevére telekkönyvileg még át nem Írattak. 1620. 4. Hahár a haszonbérleti szerződés fellételei szerint a haszonbérlő a bérlemény tárgyának egyidejűleges átadásával óvadékot letenni tartozott volna, ha a haszonbérbeadó a haszonbérleli viszonyt több éven át fentartotta a nélkül, hogy az óvadék letételéi szorgalmazta volna, a haszonbérlőnek eme mulasztása azzal a jogi hatálylyal bir, hogy haszonbérbeadó az óvadék letételének elmaradását a szerződés megszüntetésére okul nem kívánta érvényesíteni, mihez képest az óvadékszolgállatás elmaradása a szerződés megszüntetésének hatályával csak akkor bírhatna, ha haszonbérbeadó a haszonbérlőt az óvadék letételére utóbb sikertelenül hivta volna fel. 16Í53. 22. Jóllehet az egészségügy rendezéséről szóló 1888: VII. t.-cz. kötelező rendszabályokat állapít meg arra nézve, hogy az állatoknak ragályos megbetegedési esetei a hatóságnak bejelentessenek, mindamellett nem létezik oly jogszabály, mely a feleket elzárná attól, hogy a törvény által előirt bejelentés elmulasztása esetén azt, hogy ily megbetegedések tényleg előfordultak, más módon, mint hatósági bizonvítványnyal ne bizonyíthassák. 1655. 75. A haszonbérbeadó külön kikötés nélkül is szavatol a bérlemény oly tulajdonságaiért, melyek a dolog használhatóságának elengedhetetlen feltételei ; következéskép a legelő bérlője haszonbért lizetni nem köteles, ha bizonyítást nyer az, hogy az állatai között fellépett ragályos betegedósi esetek a legelő földben rejlő okokból, vagy haszonbérbeadó vétkességéből következtek be. 1655. 7;>. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister állal 479/1890. sz. a. kibocsátott szabályrendelet szerint a róin.-kath. egyházi főjavadalmasok mindazon szerződései, melyeket felsőbb jóváhagyás nélkül az általuk haszonélvezett javadalom egyes részei bérbeadása iránt három évet túlhaladó dőtartamra kötnek, a szerződóst kötő javadalmas elhalálozása, vagy a javadalomból egyébkónti eltávozása esetén, sem a javadalomra, sem az időközre, sem pedig az utódra érvényeseknek nem lekinthetők. 1669. 107. A szerződésnek olyan átruházása, a melynek hatálya a másik szer-