Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)

XXXVIII töftényi és kikötött kellékeknek megfelelő minőségben tartozik küldenL nem menti lel az a kikötés, hogy eladó az illető árú hibájáért és hiányáért egy évig jót áll, mert ez a kikötés nem az átadáskor már felismerhetően létező, hanem az átadás után a használatbavétel folyamán keletkezhető vagy felismerhető hibákra és hiányokra vonatkozhat. lOÍKi. 175. A bérleti vagy haszonbérleti szerződés annak lejárata előtt jogha­lálylyal egyedül a szerződésben résztvevő összes felek hozzájárulásával bontható fel. 1714. 212. Az eladott ingatlan területhiánya jogszerűen csak arra szolgálhat alapúi, hogy vevő az annak megfelelő vételárt megfizetni nem köteles, a azt a vótelári hátralókból levonásba hozhatja, a telekkönyvi akadály pedig arra jogosítja fel a vevőt, hogy a vételár íizetellen részét a telekkönyvi akadálynak az eladó részéről való elhárításáig bírói letétbe helyezze. 1780. 367. 2. Az ajándékozás,) á(jt//e/. Ha a tartásra kötelezett ingatlan vagyonát elajándékozván, egyéb vagyon hiányában a tartásnak természetben való kiszolgáltatására képte­lenné vált, a tartásra jogosult a megajándékozottól az elajándékozott in­gatlan értéke erejéig a tartás egyenértékét készpénzben követelni jogosult. 1732. 260. A megajándékozott az ajándékozónak az ajándékozás idejében fenn­állott tartozásáért, ha erre nézve a kielégítési alap épen az ajándékozás által vonatott el, az ajándék, illetőleg ennek értéke erejéig vagyonilag felelős, és ez a felelősség kiterjed azokra a vagyoni következményekre is a melyek az eredeti adós fizetési késedelmével járnak és a hitelezőt köve­telésének az eredeti adós elleni érvényesítése megkísérlésével érik. 1800. 414. Házastársak között történt vagyonátruházás esetében az az érték­különbözet, a mi a szolgáltatás és ellenszolgáltatás valódi értéke között jelentkezik, az ajándékozás jogi természetével bir. 1800. 414. 3. A kölcsönszerzóaés. Állandóan követett birói gyakorlat szerint a zsákkölcsönzési ügylet természeténél és czéljánál fogva és szokás szerint is csak hetekre vagy hónapokra terjedhet, nem pedig olyan időre, hogy a kölcsöndíj összege a zsákok értékét aránytalanul túlhaladja, a kölcsöníizetési kötelezettség tehát annak az évnek végéig terjedhet, a melyben a kötelezettség keletkezett. 1701. 186. Abból a körülményből, hogy a kiskorú a kölcsönösszeget a gyám és a gyámhatóság jóváhagyása nélkül kezdett ós folytatott üzletbe fektette,

Next

/
Oldalképek
Tartalom