Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)

igazolási kérelemmel együttesen terjesztetik elő, mind az igazolás, mind a felebbezés kérdésében az 172. és 173. §§. eseteiben is, tehát akkor is, ha a felebbezés különben csak nyilvános előadás útján volna elintézendő, szóbeli tárgyalás tartandó; mihez képest tekintve, hogy ezek a szabályok a 200. §. értelmében a felülvizsgá­lati eljárásban is alkalmazandók, az igazolási kérvény csak elő­készítő iratnak lévén tekintendő, ha az igazolással élő fél a tár­gyalásra meg nem jelenik vngy azon az igazolási kérelmet szóval elő nem adta, az igazolási kérelem a tárgyalásra megjelent ellenfél kérelmére a 162. §. értelmében visszautasítandó. Minthogy tehát a felülvizsgálati kérelemnek elkésetten történt beadása miatt igazolással élt alperes az igazolási kérelem tárgya­lására a kitűzött határnapon idézése ellenére meg nem jelent s ekként igazolási kérelmét szóval elő nem terjesztette, a tárgyaláson megjelent felperes pedig az igazolási kérelmet visszautasítani kérte: azt a S. E. 162. §-a első bekezdésének rendelkezésénél fogva vissza­utasítani s alperest a felmerült költségben is marasztalni kellett. Ezek következményeként, minthogy az alperes saját előadása szerint is elkésetten beadott felülvizsgálati kérelem kellő időben beadottnak el nem fogadtatott, azt a S. E. 188. és 193. §-ainak rendelkezésénél fogva hivatalból kellett visszautasítani. Az igazolással kapcsolatos felülvizsgálati kérelem a fentiek szerint czéltalanná válván, azért az ellenjegyző ügyvédnek saját fele irányában sem volt költség megállapítható. (Kir. Curia I. G. 213/1902. 1902 november 7.) 1664. A hitelező az ő érdekében kikötött idő és feltételek beállta előtti teljesítést elfogadni nem köteles és az adós a teljesítés elfogadását követelni jogosítva nincs. A mikor valamely ingatlan eladója azt köti ki ma­gának a vevővel szemben, hogy ő az eladott ingatlan egy részének birtokában és használatában meghatáro­zott ideig, valamely esemény bekövetkeztéig, vagy tet­szésétől függő időtartamon át vagy elhalálozásáig bent maradhasson és ezzel szemben a vevőnek azt engedi meg, hogy ez a vételár valamely részét a birtoklás tar­tama alatt kifizetni nem köteles, ez a megállapodás nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom