Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)

8Q hogy felperes, a ki a végrehajtási ügyben eljáró kir. járásbíróság által a 124. §. értelmében mint végrehajtó saját személyében bíza­tott meg az általa lefoglalt követelések behajtásával, nem csak a per vitelére szükséges költséget, hanem az ellenfél részére meg­ítélt perköltséget is sajátjából nem csak előlegezni, hanem viselni is köteles, fenmaradván az a joga, hogy azokat a 128. §. értelmé­ben az alapperbeli követelésének járulékaihoz számítsa, és pedig annyival inkáb, mert az idézett §§. értelmében jogában állott a zálogjogról és a behajtásról lemondani és a végrehajtást szenvedő másnemű vagyonára vezetni a végrehajtást. Végül a mi felperesnek azt a panaszát illeti, hogy a perkölt­ségben maguk a jelen perbeli alperesek lettek volna marasztalan­dók az alapon, hogy a perre azzal szolgáltattak okot, hogy felhívás ellenére nem jelentették be, hogy a lefoglalt követelésekkel nem tartoznak, ez a panasz is alaptalan, mert felperes mint teljesen pervesztes a S. E. 109. §. értelmében helyesen marasztaltatott az ellenfélnek okozott perköltségben. (Kir. Guria I. G. 371/1902. 1902 október 31.) 1658. Ha az ingatlan haszonélvezete a végrehajtási tör­vény 213. §-a értelmében a nélkül, hogy arra nézve a végrehajtást szenvedő joga telekkönyvileg bejegyezve lenne, tehát mint ingóság, és nem a telekkönyvi ható­ság, hanem a kir. járásbíróság kiküldöttje által foglal­tatott le, harmadik személyek netáni igényének eldön­tése a végrehajtást foganatosító bíróságnál megindítandó és a végrehajtási törvény 92. és következő §-aiban sza­bályozott útra tartozik; ellenben a végrehajtási törvény 168. §-ában szabályozott és a telekkönyvi hatóság elé tartozó [keresetnek csak akkor van helye, ha a telek­könyvi hatóság mint végrehajtást foganatosító bíróság járt el. Az igényper különleges természetével össze nem fér, hogy a per tárgyalása a végrehajtató részéről eset­leg korábban az igény alapjául szolgáló jogügylet ha­tálya iránt folyamatba tett per eldöntéséig felfüggesz­tessék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom