Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)
76 hullását az illetékes közigazgatási hatóságnak be nem jelentté, azt a ténykörülményt, hogy alperesnek a haszonbérelt legelőn marhái lépfenében elhullottak, más bizonyítékkal kimutathatónak nem találta. Jóllehet az egészségügy rendezéséről szóló 1888. évi VII. t.-cz. kötelező rendszabályokat állapít meg arra nézve, hogy az állatoknak ragályos megbetegedési esetei a hatóságnak bejelentessenek, mind a mellett nem létezik oly jogszabály, mely a feleket elzárná attól, hogy a törvény által előírt bejelentés elmulasztása esetén azt, hogy ily megbetegedések tényleg előfordultak, más módon, mint hatósági bizonyítványnyal ne bizonyíthassák; következően habár szabálytalanul járt el a felebbezési bíróság, midőn abból az okból, mert az alperes a marha állományában állítólag előfordult megbetegedési eseteket a hatóságnak be nem jelentette, a felhozott egyéb bizonyíték figyelmen kívül hagyásával és mérlegelése nélkül, azt állapította meg, hogy ily megbetegedési esetek elő nem fordultak, mindamellett eme szabálytalanság a felebbezési biróság ítéletének feloldására azért nem vezethet; mert a felebbezési biróság tényállása szerint, nem vitás a felek között, hogy alperes felperestől 1900. évre 150 hold legelőt és 90 hold parlagot haszonbérelt ki legeltetés czéljából 2640 koronáért, és hogy a haszonbéri összegből 1000 koronát fizetett ki, a további 1640 korona kifizetését pedig azért tagadta meg, mivel a legelőre hajtott marhái között fertőző megbetegedési esetek fordultak elő, a melyek alperest arra kényszerítették, hogy marháit a legelőről elhajtsa, és a legelőt többé nem is használta. Annál az általánosan elfogadott jogszabálynál fogva, hogy a haszonbérbeadó külön kikötés nélkül is szavatol a bérlemény oly tulajdonságaiért, a melyek a dolog használhatóságának elengedhetetlen teltételei, a jelen esetben alperes a kötelezett haszonbért megfizetni abban az esetben nem tartoznék, ha kimutatja azt, hogy az állatai között állítólag fellépett ragályos betegedési esetek a legelőföldben rejlő okokból, vagy felperes vétkességéből következtek volna be, miért is az alperesi védelem jogszerűsége megbirálásánál elsősorban az bír fontossággal, hogy forognak-e fenn oly körülmények, melyekből okszerű következtetés volna vonható arra, hogy alperes állatai a kórt, a legelőföld fertőzött voltánál fogva szerezték, vagyis hogy a szóban forgó bérleményen a haszonbérlet kezdete előtt is fordultak elő lépfenés betegedési esetek, melyek-