A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

41 kel ellátott okirat, ha az nem birt annak a kiállító által történt aláírásakor a jelenleg olvasható tartalommal, a mennyiben tartalma kitöltve nem volt, teljes bizonyítékul nem szolgál és jogszabály az is, hogy a kitöltetlen űrlap utólagosan kitöltött tartalmának valóságára nézve a bizonyítás kötelezettsége azt terheli, a ki arra jogot alapít. A felebbezési bíróság tehát nem sértett jogszabályt azzal, hogy az A), F) alatti okiratot, habáraz az 1868 : LIV. t.-cz. 167. és 168. §§.ban előszabott kellékekkel el van is most látva, annak tartalma valóságára nézve bizonyítékul el nem fogadta és erre nézve felperest tartotta a bizonyításra kötelezettnek és nem helytelenül mellőzte az ez esetben nem alkalmazható azt a jogszabályt, hogy a fentemlített külső kellékekkel ellátott okirat tartalmának valótlanságára az azt állító felet terheli a bizonyítás. Panaszolja továbbá felperes azt, hogy a felebbezési bíróság megsértette a S. E. 64. §-át azzal, hogy Ítéletében a bizonyítékok és tények mérlegelése nem kimerítő, indokolása jogilag és logikailag nem helyes, a bizonyítás nem helyes irányban volt felvéve és nem a jogilag döntő körülményekre vonatkozott. De felperesnek ez irányú panaszai is alaptalanok. Jelesül alaptalan az a panasza, hogy a felebbezési bíróság megsértette a S. E. 64. §-át azzal, hogy vélelem gyanánt vette azt, hogy az óvadék V. H. tulajdonát képezi, ha tény az, hogy azt V. H. saját neve alatt tette le. Ha törvény nem állapította is meg vélelemként, hogy az óvadék az ezt saját nevében letevőnek tulajdona, az a következtetés sem jogszabályba, sem a logikába nem ütközik, hogy a készpénzben vagy saját nevére szóló takarékpénztári betétkönyvben V. H. által saját nevében adott óvadék ennek a tulajdonát képezi az ellenkező bizonyításáig. Ez által a következtetés által tehát jogszabály nem sértetett. Sérelmesnek veszi felperes, hogy a felebbezési bíróság azt a tényt, hogy az A) alatti okirat csak az óvadék letétele után 13 hónapra állíttatott ki, az okirat tartalmi valósága ellen szóló érvnek vette. Ez a panasz, mint a bíróságnak a szabad mérlegelésből folyó érvelési szabadsága ellen irányuló, figyelmet nem érdemel és a felebbezési bíróság jogszabályt nem sértett azzal, hogy az A) alatti okiratnál az óvadék letétele után 13 hónappal történt kiállítása tényét érvül hozta fel az okirat tartalmának valósága ellen. A felebbezési bíróságnak az az eljárása, hogy V. S. és N. V.