A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VI. kötet 1900,1901 (Budapest, 1902)

20 ban a S. E. 64. §. ellenére a felebbezési bíróság ítéletében nincsenek előadva azok az okok és bizonyítékok, a melyek a felebbezési bíró­ságot eme ténybeli meggyőződésére indították. Utóbb a felebbezési bíróság ítéletében igazoltnak van elfogadva az, hogy azoknál a munkálatoknál az I. rendű alperes alvállalkozó volt; korábban pedig a felebbezési bíróság II. r. alperesnek ebbeli védekezését figyelmen kívül hagyandónak jelentette ki azért, mert II. rendű alperes ez iránt a szerződést nem igazolta és felperes fel­tehette, hogy II. rendű alperes is vállalkozó és pedig annál inkább,, mert a megrendelést Kr. a vállalat nevében tette, a számlát így hagyta jóvá és Kr. meghatalmazott minőségét II. r. alperes nem tagadta.. A felebbezési bíróságnak ez a ténybeli megállapítása szintén szabálytalan és a II. r. alperessel szemben érdemi határozat hoza­tala szempontjából hiányos; mert a S. E. 64. §. ellenére a felebbezési bíróság ítéletében itt sincsenek minden irányban előadva azok az okok és bizonyítékok, a melyek a felebbezési bíróságot ama ténybeli meggyőződésére in­dították ; mert a bizonyítás kötelezettsége nem a II. r. alperest terhelte az iránt, hogy neki az I. r. alperes alvállalkozója volt, hanem a fel­perest az iránt, hogy fenforognak olyan ténykörülmények, melyekből jogilag következtethető az, hogy II. rendű alperes a kereseti köve­telés iránt egészben vagy részben felelős; már pedig ilyen tény­körülmények a felebbezési bíróság ítéletében kellő határozottsággal és megállható alapon megállapítva nincsenek; mert a felebbezési bíróság ítéletében nincs ténymegállapítás az iránt, hogy Kr. nevű egyént a megrendelésre és a számla elfoga­dására a II. r. alperes bízta meg; és mert a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy al­peresek az illető vasútépítési munkálatok kivitele czéljából egymás­sal magánjogi természetű társulatba léptek és hogy I. r. alperes ama munkálatok kivitelénél a II. r. alperesnek alvállalkozója volt, jogilag ellentétes, illetve jogilag egymástkizárja; magánjogi természetű társu­lás esetében ugyanis a társulat tagjai a társulással czélba vett mun­kálatok költsége iránt harmadik személyekkel szemben fejenként és esetleg együttesen kétségtelenül vagyonilag egyaránt felelősek, ellen­ben olyan esetben, a mikor ama munkálatok kivitele alvállalkozás­mellett történik, a kivitelköltségeiiránt harmadik személyekkel szem­ben, kikkel a fővállalkozó szerződési viszonyban nincs, magaa fővállal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom