A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)
369 Azonban a felebbezési bíróság ítélete az általa elfoglalt elvi álláspont tekintetében jelen cselben a jogszabályoknak megfelel. A felebbezési bíróság elfogadván az elsőbiróság ítéletében megállapítod tényállást, az otl megállapítod tényállás is a felebbezési bíróság ítéleti tényállásának tekintendő. E szerinl megvan állapítva, hogy az I. és II. r. felperesek ellen lefolytatott végrehajtási ügyben az 1890 szeptember 2-án 6094—896. sz. a. felperesek közbejöttével megtartott sorrendi tárgyalás alapján hozott sorrendi légzés szerint alperes követelése az ott felszámított összegben jogerősen soroltatott s hogy az ellen I. és II. r. íelperesek jogorvoslattal egyáltalában nem éltek. Felperesek ennek megtörténte után keresetüket abból az alkalomból tették folyamatba, hogy az 1424 - 898. sz. árverési hirdetménynyel az újabb árverés a késedelmes árverési vevő L. M. (III. r. alperes) ellen, és pedig az eredeti árverési hirdetményben foglalt tökeösszeg megjelölése mellett elrendeltetett. Megjegyezve azt, hogy az újabb árverési hirdetményben kitett összeg a sorrendi megállapítással szemben a tartozás mennyisége tekintetében irányadóul nem szolgál, végrehajtás korlátozása, felfüggesztése vagy megszüntetése szempontjából a végrehajtást szenvedő ellen az azon ügyben elárverezett ingatlanra nézve a végrehajtás akkor már be van fefejezve, midőn a jogerőre emelkedett árverés után a kielégítési sorrend és a vételár felosztási tervezet elkészíttetvén, az jogerőre emelkedik, mert annakutánna a végrehajtást szenvedő ellen további kielégítési lépések nem tétetnek, hanem az 1881 : LV. t.-cz. 201. §-a értelmében a jogerős sorrendi végzés alapján a megállapított követelések kiutalványozása esz közlendő. Habár tehát az 1881 : LX. t.-cz. 30. §. a végrehajtás megszüntetése, felfüggesztése vagy korlátozása iránti perek megindísását, a mennyiben azoknak halasztó hatály nem tulajdoníttatik, valamely záros határidőhöz nem is köti, mégis akkor, midőn a kielégítési sorrend jogérvényesen meg van állapítva, a most említett perek az ezek végrehajtási eljárásban elárverezett ingatlanra nézve folyamatba nem tehetők s ily perek a vételár kiutalványozását különben sem függesztenék fel, mivel ily ideiglenes felfüggesztés, a mennyiben a végrehajtási eljárás folyamán igénybe vett oly joglépés nem forog fenn, melynek felfüggesztő hatálya az 1881 : LX. t.-cz. vonatkozó intézkedései szerint magára a sorrendi megállapításra és az annak alapján teendő további lépéFabiny, Curiai határozatok. V. <b]L