Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IV. kötet 1898,1899 (Budapest, 1900)

71 686. A község tulajdonához tartozó területen gyakorol­ható, haszonbérbe adott vadászati jog fejében járó ha­szonbéri összegről az egyes birtokosok mindaddig, míg a birtokosok közt az arány megállapítva nincs, olyképen, hogy az ne a községet illesse, nem rendelkezhetnek. (1883 : 20. t.-cz. 3. §.) A S. E. 27. §. 1. pontjában említett hatósági eljárás alatt olyanba törvény rendelkezésénél fogva teljesítendő hatósági eljárás értendő, melynek eredménye mulhat­lanul szükséges ahhoz, hogy a követelés a polgári bíró­ság előtt érvényesíthető legyen. (S. E. 27. §.) Ugyállás: Felperes községi biró a község képviseletében, a község tulajdonához tartozó területen gyakorolható vadászati jog haszonbérekért követeli alperestől, a keresetbe vett összeget. Alperes azzal a kifogással élt, hogy közigazgatási uton a birtok arány megállapítása iránt eljárás van folya­matban, ennek befejezése előtt tőle a haszonbér nem követelhető, továbbá azzal védekezett, hogy a birtokosok egy része a rájok eső haszonbéri összeget neki elengedte. A felebbezési bíróság alperest marasztalta, a kir. Guria pedig alperest felülvizsgálati kérelmével elutasította a következő okokból: Alperes a felebbezési bíróság ítéletét első sorban a S. E. 185. §-ának b) pontja alapján támadja meg. Erre vonatkozóan pana­sza az, hogy a közigazgatási hatóság eddig nem állapította meg azt az arányt, a mely szerint a községi birtokosságot illető vadászati jogért járó haszonbéri összeget fel kell osztani, továbbá a közigaz­gatási hatóság eddig azt a felebbezést sem intézte el, a melylyel a képviselő testületnek a per folytatása iránt hozott B. alatt mellékelt határozatát megtámadta, és így azzal, hogy ez a per megindítta­tott s folytattatik, mielőtt az arány megállapíttatott, s mielőtt feleb­bezése elintéztetett, — a S. E. 27. §-ának 1. pontjában meghatáro­zott, s hivatalból is figyelembe veendő feloldási eset forog fenn. Ez a panasz alaptalan. A S. E. 27. §. 1. pontjában említett hatósági eljárás alatt ugyanis olyan a törvény rendelkezésénél fogva teljesítendő hatósági eljárás értendő, melynek eredménye mulhatlanul szükséges ahhoz, hogy a követelés a polgári bíróság előtt érvényesíthető legyen. Ahhoz azonban, hogy az 1883 : XX. t.-cz. 3. §-a értelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom