Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IV. kötet 1898,1899 (Budapest, 1900)
64 átadni fog, az okiratok tehát nem tartalmaznak olyan megállapodást, hogy alperes saját jövendő termésű búzáját adta el. A kérdéses okiratokban van ugyan vonatkozás az árukülönbözetre, de nem olyan értelemben, hogy a vevő tetszésétől függ azr hogy magát az árut vagy az árkülönbözetet követelhesse, hanem akként, hogy vevő az alperestől ennek az árú átadásával késedelme esetére az árú helyett árkülönbözetet kívánhasson, — ehhez azonban a vevőnek a ker. törv. 353. és 356. §-ai szerint külön kikötés nélkül is joga van. A felebbezési biróság egyébként nem állapított meg olyan ténykörülményeket, illetve a felebbezési biróság Ítéletéből vagy a tárgyalásijegyzőkönyvekből még az sem tűnik ki, hogy alperes felhozott volna olyan ténykörülményeket, a melyek alapján a kérdéses okiratokba foglalt ügyletet olyannak lehetne minősíteni, hogy az az ügylet alperesnek saját jövendő termésű búzájára esetleg tisztán az árkülönbözet megtérítésére irányult, a mennyiben az ügylet jogi természetének meghatározásánál nem az egyik szerződő félnek pusztán személyes helyzete, vagy a másik szerződő fél előtt tudva nem lévő szándéka és indító oka az irányadó, hanem mindkét szerződő félnek megegyező akarat elhatározása, illetve erre vonatkozóan megfelelő ténykedése. Ilyen körülmények között a felebbezési biróság helyesen minősítette a felek között az 54 mmázsa búzára nézve létrejött ügyletet a biróság előtt a maga egészében érvényesíthető vételüek. Minthogy pedig a szerződő felekre nézve a jogszabályt maga a szerződés alkotja és különben is a szerződő fél a szerződést teljesíteni tartozik; minthogy továbbá a felebbezési biróság Ítéletében foglalt tényállás szerint az alperes az eladott búzát a kikötött módon át nem adta; ezeknél fogva a felebbezési biróság nemsértett meg jogszabályt azzal, hogy alperest az 54 mmázsa buza átadására kötelez le. (Kir. Curia I. G. 232/98. 1898 október 4.) 682. A szolgalmi jog birtokába leendő sommás visszahelyezés iránt indított perekben a felebbezési biróság Ítélete ellen felülvizsgálatnak egyáltalán nincs helye. (S. E. 182. §.)