Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. III. kötet 1897,1898 (Budapest, 1899)

32 és a szakértői vélemény alaposságának támogatására felperes által felhozott egyéb adatokat nemcsak a miatt találta mellőzendőnek, mivel e bizonyítékok és adatok annak a döntő ténykörülménynek bizonyítására nem alkalmasak, hogy a szakértők által kiászámított talpfamennyiség kizárólag alperes által termeltetett ki és vitetett el az erdőből, hanem meg a miatt is, mert már a perben szolgál­tatott bizonyítékokból arra a meggyőződésre jutott, hogy felperes erdejében már fák kitermelve lettek, mielőtt alperes a talpfaterme­lést megkezdte volna, továbbá mert a felebbezési bíróság a szakértői vélemény megbírálásá­nál Sch. Gy.-nak alperes által magánúton szerzett véleményét figye­lembe vette ugyan, de elhatározását kizárólag arra nem alapította, és így e tekintetben valamely lényeges eljárási szabályt meg nem sértett, s mert a S. E. T. 94. §-ának hatodik bekezdésében egyenként (taxatíve) fel vannak sorolva azok az okok, melyek miatt valamely személy szakértőül nem alkalmazható, az a körülmény pedig, hogy P. K. szakértőként alkalmazása előtt alperesnek magánúton szolgál­tatott ki szakvéleményt, ily kizárási okot nem képez. (Kir. Cüria I. G. 201/97. 1897 szeptember 17.) 477. Örökösödési perben a felülvizsgálati bíróság batás­köre megállapításánál szintén a kereset, illetve a per tárgyának értéke szolgál irányadóul, s így arra a S. E. 1. §. 3. pontjának rendelkezésével felállított megkülön­böztetés befolyással nincs. (S. E. 181., 18<i. §§., S. E. 1. §. p.) A felülvizsgálati bíróságok hatáskörének megállapításánál a S. E. másod, czím II. fej. jelesül a 181. és 186. §§. értelmében a kereset, illetve a per tárgyának értéke szolgál irányadóul s így az a megkülönböztetése, mit az S. E. 1. §-nak 3. pontja örökösödési per­ben a kir. járásbíróságok hatásköre tekintetében teszen, a felülvizs­gálati bíróságok hatáskörére nincs befolyással. Tekintve pedig, hogy a jelen perbeli keresetnek tárgya járu­lékok nélkül épen 500 frt s ebből kifolyólag a felebbezési bíróság Ítélete ellen beadott felülvizsgálati kérelem megbirálása a S. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom