Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. III. kötet 1897,1898 (Budapest, 1899)
ÍV mása ellenkező tartalmából merített panaszra súly helyezhető nem Tolt, 'mert a felébbezési bíróság Ítéletének indokaiban meggyőződésé--1 nek okait, melyeknél lógva a vallomásnak- bizonyító erőt nem tulajdonított, tüzetesen előadta, s így a S. E. t. 64. §. rendelkezésének megtelelt. Megtámadja továbbá a felperes felülvizsgálati kérelmében a fellebbezési bíróság ítéletének azt a rendelkezését is, a mennyiben a legjobb minőségű ó-bor szállítmánynál annak a (1) alattival tannsított és a szerződés alapjaid szolgáló árjegyzékben előtüntetett.' árai kőzött jelentkező árkülönbözetére' nézve keresetével elutasíttatott. Ez irányban felhozott panasza szerint a kereseti kérelmének elntasítasánál a felébbezési bíróság helytelenül magyarázta a szerződésnek tartalmát, mert ennek helyes magyarázata alapján az orvosnak jogköre nincs olyan irányban korlátozva, hogy csakis a szerződés alapját képező étrendbe és árjegyzékbe felvett élelmi szereknek szállítását követellietné a vállalkozótól, a vállalkozó pedig a szerződés szerint köteles az orvos megrendelését teljesíteni. Ebből kiindulva a felperes felülvizsgálati kérelmében azt állítja, hogy hintán az orvos magasabb egészségügyi szempontokból egyenesen betiltotta a szerződés alapjául szolgáló árjegyzéknek megfelelő bornak a szállítását s a helyett legjobb minőségű ó-bornak a szállítását rendelte meg, a felperes a szerződés értelmében az orvos rendelkezésének eleget tenni - lévén köteles, oly italt szállított, a mely a szerződés alapjául szolgáló árjegyzékbe nem lett felvéve, következőleg jogosult annak az E) alattival ;tanúsított árát a kincstárraI szemben felszámítani. Ez a panasz is alaptalan. Aj felébbezési bíróságnak a felülvizsgálatnál az S. E.197. §. szerint irányadó tényállásbáan nincsen az 'megállapítva/ liög'y ;az! orvos magasabb szempontokból egyenesén betiltotta volna a 'szerződés alapjául szolgáló bornak szállítását s a helyett más minőségű bornak a szállítását rendelte volna meg a felperesnél. Megállapítva csak az van, hogy utasította a felperest legjobb minőségű ó-bornak a szállítására, A felébbezési bíróság tényállásában tehát nincs alapja a felperes amaz állításának, hogy az orvos a szerződésszerű bor' szállítását betiltván, a helyett más minőségű bor szállítását elrendelte volna, minélfogva az a kérdés bírálat tárgyává tehető sem volt, hogy