Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

119 Panaszuk első sorban a tényállásnak helytelen megállapítása ellen irányul, mert állításuk szerint a felebbezési bíróság helytelenül mellőzte, az általuk a felebbezési eljárás rendén ajánlott tanubizonyítást, és egyéb bizonyítási adatoknak beszerzését, és így tényállása nem teljes és nem kimerítő, és mert a felebbezési bíróság a tényállása szerint bizonyítottnak elfogadott tények megállapításánál a felhasznált bizonyítási adatoknak helytelen mérlegeléséből indult ki. A V. J. felperesi képviselőnek tanúként való kihallgattatásának mellőzése miatt felhozott panasz figyelembe nem jöhet, mert a felebbezési bíróság tényállásában az van megállapítva, hogy felperesek erre irányuló kérelmet a felebbezési tárgyaláson nem terjesztettek elő. Az ellenkezőre bizonyítékul a S. E. 197. §. szerint csak a tárgyalási jegyzőkönyv és annak mellékletei szolgálhatnak, ezek által pedig a kérelemnek előterjesztése nincsen tanúsítva; a felpereseknek pedig a S. E. 160.§. rendelkezéséhez képest módjukban állott volna a jegyzőkönyvhez mellékelendő külön iratban is a kérelem előterjesztését megállapíttatni. Ezek szerint a felebbezési bíróság nem sértett meg eljárási jogszabályt, az által, hogy V. J.-nek tanuként való kihallgattatását nem rendelte el. A felebbezési bíróságnak tényállása szerint a felperesek P. J.-t tanuként az alperesek által teljesített fizetés színlegességére nézve kétségtelenül döntő, arra a körülményre hívták fel tanuként, hogy a kifizetett 600 frt a fizetés után ismét az alpereseknek birtokába került volna vissza, mindazonáltal e tanú kihallgattatásának el nem rendelése miatt sem sértett meg a felebbezési bíróság lényeges eljárási jogszabályt. A felebbezési bíróság ítéletének indokolásában ugyanis elő vannak adva azok az okok, a melyekre tekintettel a felebbezési bíróság meggyőződése szerint ennek a tanúnak vallomására az általa bizonyítandó ténykörülménynek bizonyítása esetén sem helyezhetne súlyt. A S. E. 64. §. szerint a felebbezési bíróság a tények megállapításánál a kötelező kivételes bizonyítási szabályoktól eltekintve, a bizonyítékoknak felhasználásában nincs korlátozva, és a tények valósága vagy valótlansága iránt meggyőződését az arra alkalmasoknak talált bizonyítékoknak szabad mérlegelése mellett alkotja meg. A bizonyítékok szabad mérlegelése elvének folyományát képezi tehát az is, hogy olyan esetben, a mikor a már általa felhasznált bizonyítékokat azoknak szabad mérlegelésével elegendőknek tart, ténybeli megállapításánál meggyőződésének megalkotására és azokat annyira