Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

59 tároznak, az 1877 : XX. t.-cz. 11. §-ának rendelkezésénél fogva az anyát terheli ugyan, a mint. azonban bíróilag megállapíttatott, hogy a törvénytelen gyermek atyja ki legyen, a tartás kötelezettsége első sor­ban az apára száll, ha az erre kellő vagyoni képességgel bir, már pe­dig a tartásdíj összege a közös szakértő véleményéhez képest alperes vagyoni viszonyaira tekintettel állapíttatott meg, miért is ez irányban a felülvizsgálati kérelemnek helyt adni és a felebbezési bíróság Ítéleté­nek a tartásdíj megosztására vonatkozó részét ez Ítélet rendelkező része értelmében megváltoztatni kellett. Egyebekben azonban, annak megjegyzése mellett, hogy a felebbezési bíróság Ítéletében alperes marasztalásának kezdeti időpontja tekintetében az 1893. évi május hó 4-én beadott kereset tévesen jelöltetett 1893. évi június hó 4-én beadottnak, e tévedés helyesbítésével a felülvizsgálati kérelmet, mint alaptalant, el kellett utasítani; mert felperes keresetében maga adta elő, hogy törvénytelen gyer­mekét annak születésétől a kereset beadásáig, vagyis a csaknem két évig tartó hosszú időn át sajátjából tartotta, és minthogy nem is állí­totta, hogy a bíróság intézkedéséig az 1877 : XX. t.-cz.-nek már idé­zett 11. §-beli rendelkezésénél fogva egyébként is őt terhelő tartás­díjat alperestől követelte, vagy azt arról értesítette volna, hogy a tar­tási kötelezettséget csak helyette teljesíti, oly körülmények fenforgását pedig, melyek alperes tartási kötelezettségének birói úton való érvé­nyesítésében gátolták volna, szinte nem állította: alaposan következ­tethető, hogy felperes gyermekét a kereset beadásáig nem a tartásdíj megtérítése iránti szándékkal, hanem saját tartási kötelezettségének teljesítéséül részesítette a tartásban. (Kir. Curia II. G. 80/95. 1895. deczember 12.) III Lakbérfelinondási ügyekben, az 1894. deczember 23-án 4873. sz. a kibocsátott igazs, ü. min. rendelet 14. §.-a értelmében az első bíróság ítélete ellen a S. E. 20!)—213. §§. értelmében szabályozol! felülvizsgálatnak helye nincs. Alperes felülvizsgálati kérelme hivatalból visszautasíttatik. mert a lakbérfelmondási ügyekben az 1894. deczember 23-án 4873. sz. a. kibocsátott igazságügyministeri rendelet 14. §-a értelmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom