Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXVII. kötet (Budapest, 1935)

142 }l i fel jogi Dón tvénytár. megkülönböztető erővel nem bíró részekkel, pl. a nyomdászatban általánosai használt díszítő motívumokkal (keret stb.) alkalmaztatik ; s az adott esetben a védjegy főrésze a C. szó, helyes az elsőbíróságnak az a megállapítása, hogy az alperesi C. szóvédjegy tulajdonkép már 1895. évben az alperes javára csiszológyártmányokra be volt lajstromozva. Az alperes tehát a csiszológyártmányainak a megjelölésére a C. szóvédjegyet magának kétséget kizáróan megszerezte s a belajstromozott szóvédjegyek törlése csak azon az alapon volna lehetséges^ ha a felperes bizonyította volna, hogy a csiszolóárukat Magyarországon általában bárki az 1895. évi első belajstromozás vagy legalábbis az 1905. évi meghosszabbítás előtt az alperes vagy jogelődje beleegyezésével, avagy tiltakozás nélkül C. elnevezés alatt forgalomba hozta. A felperes azonban erre bizonyítékot elő nem terjesztett, olyan termelőt vagy kereskedőt meg nem jelölt, aki általában csiszolóárut C. elnevezés alatt Magyarországon a belajstromozások előtt ekként forgalomba hozott volna. A felperesnek az a vitatása, hogy az ábrás védjegy azért nem esik a szóvédjeggyel azonos elbírálás alá. mert a C. szóvédjegy nem az alperes alkotása, nem helytálló, mert az 1890évi II. tc. 1., 2. és 13. §-aiban nincs rendelkezése arra, hogy bármely védjegy lajstromozásának az a feltétele, hogy a belajstromozandó védjegyet a bejelentő maga alkossa. Ennélfogva az akkor is belajstromozható, ha nem a bejelentő alkotása és amennyiben másnak a korábbi védjegyes használata annak útját nem állja, a belajstromozott védjegy a tulajdonosának azt a feltétlen jogot biztosítja, hogy a védjegyét a saját áruinak a másiktól való megkülönböztetésére kizárólagos joggal használhatja. Az idézett törvény 13. §-a értelmében ugyanis bármely védjegy kizárólagos használatának jogát az szerzi meg, aki a védjegyet lajstromozásra az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál bemutatja. Az pedig, hogy A. mérnök a C. szót anyagjelzésnek szánta, még nem jelenti azt és abból nem következik, hogy az tényleg anyagmegjelölés, mert ahhoz az szükségeltetett volna, hogy a C. mint anyagjelölés menjen át a közhasználatba, ami az adott esetben megállapítható nem volt, és ellenkezőleg az nyert megállapítást, hogy a C. alatt a forgalomban az alperes jogelődje vállalatának az áruját értik, akinek részére az eredetileg belajstromoztatott és akiről utóbb az alperesre átíratott. Minthogy ezek szerint az 1890 : II. tc. 3. § 3. pontjában írt tilalom hiányában és az 1895 : XLI. tc. 1. §-a értelmében a C. szóvédjegy lajstromozása az alperes jogát biztosította, mert ez a szó nem az áru minőségét jelzi és nem olyan szabadjelzés, amelyet a magyar forgalmi körök a szóbanforgó köszörülőáruk megjelölésére általánosan mint árumegjelölést használnak, megfelel az anyagi jognak a fellebbezési bíróságnak az a döntése, amely szerint a belajstromozott védjegyeket továbbra is hatályukban fenntartotta. = V. ö. Beck Salamon. Magyar védjegyjog. 33. 178. Az a kereskedő, aki üzletében csak egy cipőgyárostól meghatározott áron s átlagban egy pengő jutalék mellett való bizományi eladás céljából kapott és ezen kívül egy pár kisiparos, valamint a saját segédei altul készíttetett cipőárukat árusította, mégis üzlete előtt nagy vászontáblán ((Cipőgyári árusításit hirdetett, ezzel a magatartásával beleütközik a Tvt. 2. §-ába. (Kúria lí>34. jún. 21. P. IV. 1121/19g4. öz.)