Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Hiteljogi Döntvénytár. 99 lítás esetén pedig ellenkező ügyleti szándékra hivatkozni nem lehet. Tévesen hivatkozik annak támogatására, mikép a felek célja csupán az árfolyamkülönbözet időnkénti elszámolása lett volna, a fellebbezési bíróság arra a tényre, hogy árfolyamcsökkenése esetén a felperes fedezetkiegészítést, pótfedezetet kért, amennyiben pedig az árfolyam javult, a pótfedezetet visszaküldötte. Mert ennek egyrészt csak akkor lehetne jelentősége, ha a felperes mint önszerződő fél járt volna el ; másrészt a fedezetkiegészítések a felek között létrejött lombardszerződésen alapultak, amelynek értelmében 20 % fedezet volt adandó, amely akként értendő, hog.y az értékpapírok mindenkori árfolyamának és a készpénzfedezetnek együttesen 20 %-kal kellett meghaladnia a/ alperesek tartozásának összegét. Ugyancsak ezen az alapon igényelhették az alperesek a feleslegessé vált fedezetek visszautalását, amelyet a felperes az alpereseknek egy ízben, külön kérésükre teljesített. Ilyenképpen pedig ebből a tényből sem lehet megállapítani azt, hogy a felperes L.-nek kizárólag játékra iránvuló szándékáról tudomással bírt s ennek tudatában működött közre az ügyletek lebonyolításában. Az alperesek tehát L. jogán a felperessel szemben a bírói úton nem érvényesíthető tőzsdejáték kifogását sikerrel nem érvényesíthetik. IV. A fellebbezési bíróság helyesen fejtette ki, hogy sem a magvar, sem az angol jog nem ismer olyan rendelkezést, amelynek értelmében a zálogtartó egymagában az adós lekötési nyilatkozata alapján köteles is lenne magát a zálogtárgyból kényszereladás útján kielégíteni. Erre vonatkozó kötelezettséget a felek között létrejött lombardnyilatkozat sem tartalmaz. Ha tehát a zálogtartó hitelező a neki biztosított jogával nem él, ez nem tekinthető olyan mulasztásnak, amely miatt a később felszaporodó hiányért ügyfelét nem tehetné jogosan felelőssé. A tőzsdén jegyzett értékpapírok ugyanis árhullámzásoknak vannak kitéve és az a körülmény, hogy a papírok árfolyama bizonyos időn keresztül csökkenő irányzatot mutat, nem zárja ki a későbben esetleg bekövetkező árfolyamemelkedést ; így ebből a körülményből egymagából nem juthat a bankár annak felismerésére, hogy a kényszereladás révén ügyfelét tartozása növekedésétől megmenti-e, avagy hogy éppen annak mellőzésével nem segíti-e ügyfelét tartozása kiegyenlítéséhez. Az a körülmény tehát, hogy a felperes annak dacára, hogy alperesek távirati ígéretük ellenére a pótfedezetként kívánt összeget meg nem küldötték annak ellenére, hogy pótfedezet nemszolgáltatása esetére az alperesek engagement-jának likvidálását helyezte kilátásba, a papírokat kényszereladás útján nem értékesítette, nem tekinthető a felperes részéről a kárenyhítő kötelezettség elmulasztásának, követ7*