Sebestyén Samu - Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIV. kötet (Budapest, 1932)

Hiteljogi Döntvénytár. 87 volt s ennek dacára a szolgálati viszonyt szabályszerű módon és alakban fel nem mondta, felperest a versenytilalom alól nem mentesítette s felperesnek jutalékelőlegeket folyósított, s mint­hogy a felperes megbízottjának, B. G.-nak a szolgálatát az al­peres igénybe vette, elfogadta, felperes eljárását egyedül az alapon és abból az okból, hogy a felperes a vállalt szolgálatot nem személyesen látta el, megtagadni nem jogosult. Részvénytársaság. 76. Ha a részvényjegyzők a részvénytársaság alakuló közgyűlése két hónapon belül való összehívásának elmu­lasztása esetén befizetett pénzeiket a r.-t. megalakulása előtt vissza nem követelik, a megalakulás után ezen joguk­kal már nem élhetnek. Az alapítók nem tartották be a K. T. 154. §-nak utolsó bekezdésében foglalt rendelkezést és az alakuló közgyűlést az abban megjelölt két hónapon belül nem hívták össze. Utóbb az alakuló közgyűlést mégis megtartották, a részvénytársaság szabályszerűen megalakult s az alapítóknak a közgyűlés a felmentést megadta. A felperes évekkel a részvénytársaság megalakulása után pert indít az alapítók ellen és visszaköveteli a részvényekre befizetett összeget azon az alapon, hogy az alapítók nem tettek eleget a K. T. 154. §-ban foglalt rendelkezésnek, amennyiben a két hónapon belül nem hívták össze az alakuló közgyűlést. — A Kúria a keresetet elutasítja. (Kúria 1931. jún. 2. P. IV. 4590/1930. sz.) Indokok : A K. T. 154. §-ának utolsó bekezdése az alakuló közgyűlés két hónap alatti összehívásának elmulasztásához csak azt a jogkövetkezményt fűzi, hogy az aláírók a befizetett pén­zeiket levonás nélkül visszakövetelhetik. De amennyiben az aláírók ezzel a jogukkal nem élnek s a társaság ennek folytán szabályszerűen megalakul, a részvény­társaságnak a rendes határidőn túl történt megalakulása ellen pedig sem az alakuló közgyűlésen, sem a kereset beadásáig utóbb nem tiltakoztak, a részvénybefizetés visszafizetésére irányuló követelésüket évek során nem érvényesítették s ez idő alatt a társaság sorsa iránt sem érdeklődtek, a befizetett pénzeik visszakövetelése iránti jogukról lemondottaknak, sőt maga­tartásukkal az alakulást is jóváhagyóknak tekintendők. Azon az alapon tehát, hogy a részvényaláírások záró­idejét az alapítók utóbb állítólag kijavították s ennek folytán az alakuló közgyűlés az eredeti záridőtől számított két hónap után hivatott csak össze, a felperesek a befizetett pénzeik vissza­térítését az adott esetben jogszerűen nem igényelhetik. A K. T. 154. §-ára alapított kereseti követelésükkel tehát

Next

/
Oldalképek
Tartalom