Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)

Hiteljogi Döntvénytár. hl előadásokat tarthasson, s csak 1927-től kezdve kapott nyilvános előadások tartására a 8454/1920. M. E. számú rend. alapján engedélyt. Az alperes nem alkalmazkodott az első engedélyben megszabott korlátokhoz, hanem zártkörűség nélkül tisztán szórakoztató filmelőadásokat is tartott. Ezt az illetékes hatóság, annak ellenére, hogy a felperes által beadott kérvényekből és a rendőrhatóság által felterjesztett nyomozati iratokból tudta, megtorlás nélkül hagyta, felsőbb szempontokból tűrte. A fellebbezési bíróság a kereseti jogalapot megállapítja, a Kúria annak közbenszóló ítéletét megváltoztatja azon az alapon, hogy az illetékes hatóságnak magatartásából az következik, hogy az alperes szabálytalan eljárása nem minősíthető szándékosnak vagy gondatlannak. IV. Alperes a községben több esetben villanyszerelési munkákat végeztetni szándékozók előtt versenytársáról, a felperesről azt mondta, hogy annak villanyszerelésre hatósági engedélye nincs, s ott, ahol a felperes szereli fel a villanyt, azt nem fogják bekapcsolni. — A Kúria az alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítva, hírnévrontást állapít meg. I. (Kúria 1929 febr. 8. P. IV. 3661/1928. sz.) Indokok : Az 1923. évi V. tc. 38. §-a az e törvény alapján indítható polgári pereket — amennyiben a 44. §-ból más nem következik, vagyis általában véve — a kir. törvényszékek hatáskörébe utalja. Ez alól az általános hatásköri rendelkezés alól kivételt állít fel a Tvt. 44. §-ában fojglalt az az intézkedés, hogy a felperes olyan ügyekben, amelyekben nem követel kártérítést és «ennélfogva» a keresete csupán abbanhagyásra irányul, azt a szabad választása szerint akár a fentebb említett illetékes kir. törvényszékhez, akár a kereskedelmi és iparkamara részéről létesített és a tisztességtelen verseny kérdésében felmerült viták felett döntő választottbírósághoz adhatja be. Ezek szerint világosan kiemeli a tisztességtelen versenyről szóló törvénynek ez az intézkedése, hogy az említett választottbíróság hatásköre csak «olyan ügyekre» terjed ki, amelyekben a felperes nem követel kártérítést és a keresete «eimélfogva» irányul csupán abbanhagyásra. Ebből pedig a Tvt. 38. §-ában foglalt fennebb idézett rendelkezésnek is alapulvételével kétségen kívül következik, hogy az ebben a törvényben kifejezésre jutott törvényhozói akarat mindazoknak a kérdéseknek eldöntését, amelyekhez a puszta abbanhagyáson túlmenő igények fűződnek, a rendes bíróságok hatáskörébe kívánta utalni és a fennebb megjelölt választottbíróságok hatáskörét csakis «olyan ügyekre» vonatkozóan állapította meg, amelyekben a felperes keresete többre, mint a tisztességtelen verseny abbanhagyására, nem irányul, és ebben az esetben is — minthogy a felperes a keresetét szabad válasz-