Sebestyén Samu (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXII. kötet (Budapest, 1930)
86 Hitel jogi Döntvénytár. tatni kívánják, azt ők vezetik és tartják birtokukban. Ezzel szemben megállapított tény, hogy az örökösök még 1925 január elején úgy osztoztak meg a hagyatékra nézve, hogy az üzletből az alperest semmi sem illeti, hanem örökrészére egyéb vagyontárgyakkal nyer kielégítést, továbbá, hogy ez a felperesnek megrendeléseket gyűjtő ügynökével már az ugyanazon hónapban tett megrendelés alkalmával közöltetett és utóbbi ezt a felperes tudomására is hozta. — A Kúria a címbeli elv kijelentésével a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. ^ ^ ^ p yu 4482/im SZ.) Indokok : Az osztálynak ily értelemben való megtörténtére és arra való tekintettel, hogy ez a körülmény közöltetett is a felperessel, sőt ez a közlés már azáltal is megtörténtnek tekintendő, hogy a cég tulajdonosaiban történt változás a felperes részére megrendelést közvetítő F. Sándornak tudtul adatott, nem hivatkozhat a felperes sikerrel arra a jogszabályra sem, hogy több örökös léte esetén a hagyatéki vagyon az osztály foganatosításáig őket örökrészeik arányában közösen illeti s jogviszonyukra a közösség szabályai alkalmazandók és hogy a fennforgó esetben az alperes jogi helyzetét a társasági tag jogai s kötelezettségei szerint kell elbírálni. Sikertelenül hivatkozik a felperes arra is. hogy M. Gyula örökösei, ezek között az alperes 1925 július 21-én a cégbírósághoz az E) alatti okiratban foglalt azt a bejelentést tették, hogy mint kizárólagos örökösök az Á. J. és társa cég alatt fennálló üzletet az előreláthatóan hosszabb ideig tartó hagyatéki eljárás tartama alatt is folytatni kívánják, azt ők vezetik és tartják birtokukban, mert ha ez a bejelentés és az annak alapján eszközölt bejegyzés harmadik személyekkel szemben oly következtetésre is nyújt alapot, hogy az alperes a közös* cég alatti üzletet örököstársaival társaságban folytatta, a cégjegyzék és okmánytár tartalma, ha az a valóságos helyzettől eltér, nem szolgál irányadóul azzal szemben, aki a való helyzetről tudomással bírt. Fuvarlevél felülvizsgáló iroda. 52. Fuvarlevél felülvizsgáló iroda a 78,003/1923. K. M. számú rendelet 6. §-a rendelkezésénél fogva kereshetőségi joggal nem bir, mint a reá engedményezett fuvardíjvisszatéritésekre nézve keresettel fellépő engedményes. M. felülvizsgáló részvénytársaság a Máv. ellen, mint a fuvarokmányokon címzettként szereplő személy engedményese, a fuvardíj visszatérítésére perel. — A Kúria — tudtunkkal most először — kimondja, hogy a kereskedelmi miniszter azon rendelete következtében, amely a fuvarlevélfelülvizsgáló irodák üzletkörét olyan értelemben korlátozza, hogy az ilyenek tulajdonosa csak olyan fuvarokmányok alapján támaszthat igényeket, ame-